Gianni Merlo tanúja volt egyebek mellett a budapesti FINA vizes-világbajnokságoknak, a budapesti labdarúgó Eb rendezésnek, vagy a tavalyi Giro d’ Italia magyar rajtjának; akkor sem véletlenül szerepeltek ezek az események később a világ legkiemelkedőbb sporteseményeinek listáján a sajtókiszolgálás szempontjából is. Most ugyanakkor úgy látja, nem csupán hatalmas kihívás, de óriási lehetőség előtt áll Budapest. „Tavaly Eugene-ben, az Egyesült Államokban található Oregonban rendezett világbajnokság egy kissé elbújtatta a sportágat a világ szeme elől.
Az atlétika szíve Európában dobog, szóval a budapesti atlétikai világbajnoksággal Európa közepén újra hazatalál a sportág”
– fogalmazott az elnök, aki 1983-ban, a Helsinkiben rendezett világbajnokságon már sportújságíróként dolgozott, s aki a világ sportújságíróit immár 18 éve vezeti az AIPS élén.
Ez alatt számos kihívással találkozott. Azonban újításai képesek voltak felfrissíteni a szakmát például a közösségi média, a digitalizáció és persze a mesterséges intelligencia megjelenésével felbukkanó veszélyekkel szemben.
A hat évvel ezelőtt alapított AIPS Sport Media Award, vagyis , a sportújsáígrók globális médiadíja