Starpisztoly és repülőgépzaj
Az nem történhet meg, hogy a mondjuk a férfi százméteres síkfutás döntőjének startpisztolyát elnyomja egy hangosan felszálló repülő zaja, márpedig a stadion fölötti légifolyosó erre esélyt adhatna. Ezért a Budapest Airport munkatársaival forródróton leszünk a vébé ideje alatt és amikor kell, késleltetni fogjuk a repülőgépek fel-, és leszállását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren”
– avat be minket Gyulai Márton, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt., vagyis a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának sportszakmai vezérigazgató-helyettese csak egy, a külső szemlélőnek láthatatlan, de a vébé sikerét részleteiben is meghatározó kulisszatitokba, amire gondolniuk kell a szervezőknek, ha minden idők legjobb világbajnokságát szeretnék megrendezni Budapesten augusztus 19-27 között.
Az sem titok, hogy a versenyzőket a melegítőpályáról golfkocsikkal hozzák majd át a versenyre a stadion gyomrába egy erre a célra épített kis hídon keresztül,
s a kocsira szállástól nagyjából három perce marad majd egy-egy atlétának mielőtt kilép a közönség elé, hogy átgondolja mire készül élete egyik legfontosabb szereplése előtt.