Szalai Ádám tanúvallomásában azt mondta, a testvérét védte, mert az üvöltözés alapján azt hitte meg akarják verni, és tagadta, hogy a földön fekvő sértette megrúgta volna.
A labdarúgó úgy fogalmazott, „Az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, és egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert.”
De hozzátette,
„Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam.
Féltem a családtagjaimat, és minden körülmények között megvédem őket. Úgy tudom, hogy szelfizni akartak a testvéremmel, amire ő nem volt hajlandó, ebből alakult ki a szóváltás, amikor pedig négyen körbevették, ténylegesen fenyegetve érezte magát.”