A még mindig csak 22 éves támadó egy korábbi interjúban nem titkolta: nem kifejezetten a reformétkezés híve, ám ezzel együtt a tej a kedvenc italai közé tartozik, ahogy fogalmazott: „ebből nem csak reggel, hanem bármelyik napszakban bármennyit meg tudok inni!”
S ha már a reggel: Haalandnak nem csak a táplálkozása különleges, hanem a napi rituáléi is.
Ezek közé tartozik, hogy minden napot egy különleges fényterápiával kezd
(erre a BL-döntő helyszínén, Isztambulban is minden bizonnyal lehetősége lesz), amint felébred, igyekszik egyből a Napba nézni, erről így vall a róla szóló „A nagy dobás” című életrajzi filmben, amit még a Dortmundból Manchesterbe szerződése előtt forgattak vele:
„Azért is rendkívül hasznos dolog ez, mert jót tesz a napi biológiai óránknak (kevésbé ismert nevén a cirkadián ritmusnak)”