Kicsoda Németh András, aki újoncként gólt rúgott Luxemburgban?

2022. november 17. 22:18

Magyar apától és dél-afrikai anyától született Fokvárosban – s mostantól a magyar válogatott csatáraként láthatjuk majd a pályán az épp 20 éves fiatalembert.

2022. november 17. 22:18
null

A Luxemburg elleni barátságos, felnőtt válogatott mérkőzésen először léphetett pályára a magyar színekben Németh András, a belga Genk játékosa.

Németh 2002. november 9-én született Fokvárosban, magyar apától és dél-afrikai anyától. Tizenévesként a Vasas Kubala Akadémián ismerkedett a futball alapjaival, majd Belgiumba került 2016-ban. Előbb a Sporting Hasselt, majd a Genk csapatának játékosa lett, 2022 januárjában lépett először pályára a belga élvonalban.

A korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck által irányított Genk most aktuálisan vezeti a belga bajnokságot, 10 ponttal az Union Saint-Gillois előtt,

a mérkőzéseken rendre játékba áll a fiatal magyar játékos is.

Németh András 2019-ben az U17-es, 2021-ben az U21-es válogatott csapatában játszott, idén novemberben pedig Marco Rossi meghívta a felnőtt válogatottba is. Luxemburgban csereként állt be, és pár perccel később be is rúgta első gólját a címeres mezben.

A Nemzeti Sportnak a minap Németh arról beszélt:

„Marco Rossi nem kertelt, elmondta, kapjak bármennyi játékpercet, egy oroszlánt akar látni személyemben a pályán. Nekem egyre megy, kezdőként vagy a padról beszállva kapok esélyt, ugyanazzal a hozzáállással játszom, meg akarom mutatni, hogy lehet rám számítani.”

Dél-afrikai gyökereiről azt mondta:

„Szeretem Dél-Afrikát, többször is jártam ott, de érzelmileg kevésbé kötődöm az országhoz,

A Luxemburg elleni meccs után is megszólalt Németh András:

„Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy képviselhetem Magyarországot – mondta Németh András az M4 Sportnak. – Nagyon örülök, hogy az első meccsemen sikerült gólt szereznem, de a végeredmény lehetett volna jobb. Szoboszlai Dominik nagy segítséget jelentett, szükségem is volt az instrukcióira. Hogy milyen volt a gólom? Kerkez Milossal pont így beszéltük meg a mérkőzés előtt...”

 

(fotó: MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Istók3
2022. november 18. 08:26
A gólt leszámítva is ügyes gyereknek tűnt. Reméljük, sokra visz még.
békalepcse
2022. november 18. 01:27
Nem mindegy ki ez a reményteljes fiatal? Vigye valami gazdag külföldi klubb aztán hírét se halljuk. Nekünk meg maradjon meg a jóízű grundfoci, kellő mennyiségű sörrel és barátsággal. Ez a foci lényege az ilyen kantündérek meg nem kellenek nakünk, rontják a jólétünket, az élet élvezetét. Az élet élvezete nem a foxinéző fotel!!! Azt ahgyjuk meg a hanyatló nyugatnak! Soha életemben nem néztem végig egyetlen mérkőzést sem, azt meghagytam a vízuális sportolóknak.
foldizs
2022. november 17. 23:39
Tehát félig migráncs, és még Belgiumban is játszik?
Zsolt75
2022. november 17. 23:25
Szép volt. Hajrá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!