Nos, a kérés meghallgatásra talált, pontosabban a szabályalkotók úgy módosították az előírást, hogy abban az esetben, ha egy védő nyilvánvaló gólhelyzetben szabálytalankodik ellenfelével szemben, de a játékvezető megítélése szerint a labda megjátszható közelségben van, csupán sárga lapos büntetésben részesüljön.
A lényeges momentum tehát Tomori szabálytalanságánál, hogy mivel úgy akadályozta meg Mountot a gólszerzésben, hogy nem a labda megjátszására törekedett (hiszen a visszahúzás során a játékszer megjátszására 0 százalék esélye volt), így hiába tiltakoztak a Milan játékosai és szurkolói, valamint nem értették a sportcsatorna szakértői sem, ettől még teljesen jogos volt a piros lap!
Ahogy az várható volt, a történtek után igen csak paprikás hangulatban folytatódott a találkozó.
Csak úgy röpködött a sárga lap Siebert kezében (az első félidő végére egy pirossal és öt sárgával zárt), a Milan becsülettel próbálkozott – elsősorban Oliver Giroud révén – majd a 34. percben jött az újabb hidegzuhany a milánóiak számára: egy látványos háromszögelés után Kovacevic passza után Mount tolta a labdát Aubameyang elé. és a gaboni az első BL-találatát szerezte a Chelsea színeiben. Milan – Chelsea 0-2!