A németek megint „kitettek” magukért - emlékkártyából gyúrt papírgalacsinnal dobálták meg Szoboszlait Lipcsében

2022. szeptember 24. 11:13

Easy!- vagy ahogy egykor Marco Rossi a csoportot nevezte viccesen. Csodagóllal hatalmas bravúrt ért el Lipcsében a magyar labdarúgó-válogatott. Szalai Ádám szemkápráztató sarkazásával Magyarország mind a három pontot elhozta, miközben a német közönség megint „kitett” magáért. Helyszíni beszámolónk.

2022. szeptember 24. 11:13
null
Czövek Oszkár

Gulácsi, Willi és Szoboszlai is részben otthon 

A Lipcse három magyar játékosnak, a helyi RB – ben légióskodó Gulácsi Péternek, Willi Orbánnak és Szoboszlai Dominiknak is hazai pálya volt a tegnap esti, de a szemek most elsősorban Szalai Ádámra szegeződtek. A Németországban számos klubban megfordult támadó szerdán jelentette be, hogy visszavonul a válogatottságtól, és utolsó idegenbeli meccsének napján a rendező városban mintha a szokásosnál is több mez hátán tűnt volna fel a neve.

A képen: Gyülekeznek a magyar szurkolók Lipcsében. Fotó: Czövek Oszkár
A képen: Gyülekeznek a magyar szurkolók Lipcsében. Fotó: Czövek Oszkár

Minden út Lipcsébe vezet

Merthogy vendégszurkoló szép számban elutazott Szászországba, több mint kétezren. Egy részük csehországi kitérőt iktatott be, mások a Münchenben zajló vigadalommal, az Oktoberfesttel kötötték össze a túrát, de a péntek hajnali berlini gépen is felcsendült egy-egy Rossi-legényeket éltető nóta. Onnan a kétszáz kilométeres távolságot már relatíve könnyen le lehetett küzdeni, és a futballturisták így a Brandenburgi-kapuval vagy a Reichstaggal is lőhettek szelfit. A közel húszfokos, napsütéses idő a sör- és currywurst-fogyasztást is alaposan megdobta, igaz, ezek egy átlagos pénteki napon amúgy is ütemesen fogynak Némethonban.

A képen: Szurkolók és kedvenceik Lipcsében az utcán, köztük Szoboszlai, akit a németek tegnap megdobáltak. Fotó: Czövek Oszkár
A képen: Szurkolók és kedvenceik Lipcsében az utcán, köztük Szoboszlai, akit a németek tegnap megdobáltak. Fotó: Czövek Oszkár

A gyülekezőt a város híres szülöttéről, a zeneszerző Richard Wagnerről elnevezett térre hirdették meg Lipcsében, mintegy tízpercnyi vonulásra a vendégszekciótól.

A képen: A Wagner téren gyülekeznek a magyar szurkolók. Fotó: Czövek Oszkár
A képen: A Wagner téren gyülekeznek a magyar szurkolók. Fotó: Czövek Oszkár

Ahogyan arra a magyar szövetség több alkalommal felhívta a figyelmet, a két nappal korábban szétküldött e-jegyeket nem volt elegendő digitális formában bemutatni, ki is kellett nyomtatni, különben a stadion beléptetőrendszere pirosan jelzett.

A müncheni lidércnyomás

A belépők a hazai szektorokba is sebtiben gazdára találtak, ezúttal teljesen megtelhetett a lelátó, nem úgy a két nemzet legutóbbi németországi mérkőzésén, melyen csupán minden ötödik székre adhattak el jegyet a koronavírus-járvány miatt. A 2021 nyarán rendezett Európa-bajnoki csoportmeccs nem elsősorban a pályán történtekről maradt emlékezetes:

vendégszurkolók vegzálása, amint átlépték az osztrák-német határt, szivárványos zászlók erdeje, kifütyült magyar himnusz; mindez tiltakozásul a magyar kormány gyermekvédelmi törvénye ellen.
A képen: A német rohamrendőrök a magyar szurkolótábor előtt a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország - Magyarország mérkőzésen a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án. Németország-Magyarország 2-2. MTI/Kovács Tamás
A képen: A német rohamrendőrök a magyar szurkolótábor előtt a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország - Magyarország mérkőzésen a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án. Németország-Magyarország 2-2. MTI/Kovács Tamás

A mérkőzés a lefújást követően is komoly indulatokat váltott ki, Szijjártó Péter külügyminiszter felháborító, visszataszító provokációnak nevezte, hogy egy férfi szivárványos zászlóval rohant be a himnuszt éneklő magyar játékosok elé.

Időközben a két nemzeti együttes a Puskás Arénában is megmérkőzött, már a Nemzetek Ligájában, és

Magyarország bizonyította, úgy is le lehet hozni egy ilyen összecsapást, hogy annak apropóján ne az ideológiai küzdelmek játsszák a főszerepet.

Az 1-1-es végeredmény már a kilencedik percben kialakult, és annak a döntetlennek is köszönhető, hogy a mieink csoportelsőként kanyarodtak rá az utolsó két játéknapra.

„Easy” - mondta a sorsoláskor viccesen Rossi - neki lett igaza

A képen: A két válogatott a kezdés előtt. Ezúttal elmaradt a térdelés a német csapatnál. Fotó: Czövek Oszkár
A képen: A két válogatott a kezdés előtt. Ezúttal elmaradt a térdelés a német csapatnál. Fotó: Czövek Oszkár

Szalai Ádámtól volt hangos a közvélemény a mérkőzés előtt, és a Basel támadója főszereplő lett péntek este is, szenzációs sarkazásával Marco Rossi hatalmasat küzdő együttese mind a három pontot elhozta Lipcséből. Szalai könyöklésért sárga lapot is kapott, noha ennél jóval súlyosabb kihágást Antonio Rüdiger a másik oldalon megúszott. Az unfair play díjat a német közönség érdemli ki: minden kezébe kerülő tárggyal megdobálta a szöglethez készülődő Szoboszlait – a stadionban, melyben amúgy hétről hétre hazai pályán szerepel a Bundesligában.

A papírgalacsinokat ráadásul abból az emlékkárytából gyúrták, mellyel a júliusban elhunyt legendáról, Uwe Seelerről emlékeztek meg…

A német nemzeti tizenegy fülsiketítő füttyszó közepette ment félidőben az öltözőbe, és a szidalmak a kilencven percet követően is záporoztak.

A képen: A vendégszektorban nagyon sokáig ünnepeltek a magyar szurkolók. Fotó: Czövek Oszkár
A képen: A vendégszektorban nagyon sokáig ünnepeltek a magyar szurkolók. Fotó: Czövek Oszkár

A vendégszektort csordultig megtöltő magyar tábor jócskán a lefújást követően is még a sokáig emlékezetes diadalt ünnepelte, és ha a mieink hétfőn nem kapnak ki a Puskás Arénában Olaszország ellen, a csoport élén zárnak. Ahogyan Rossi mester a sorsoláskor megjósolta: easy!

UEFA NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. CSOPORT, 5. FORDULÓ:

Németország-Magyarország 0-1 (Szalai Á. 17.)

A nyitóképen: Szoboszlai Dominik a Lipcsében rendezett Nemzetek Ligája mérkőzésen, ahol gólpasszt adott egy szögletből Szalai Ádámnak, s ahol megdobálták a szögletzászlónál többször is emlékkártyából készült papírgalacsinnal. Fotó: Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karczy
2022. szeptember 28. 17:27
Ezek tényleg autisták. Ha azt mondják nekik felülüről, hogy a homoszexualitást éltesse, akkor amellé áll a nép 80%, ha azt hogy a zsidókat kell irtani, akkor amellé álltak, ha azt, hogy inkább szellőztessék a ruháikat, ne mossák, mert energia hiány van... Kész. Semmi nem változott a németeknél, csak a szólamok.
néhai Ch.Pilot
2022. szeptember 28. 17:27
Csak egy kérdés maradt: a schwullandi (korábban: német) válogatott hány zárt kapus mérkőzést kénytelen játszani, és hány millió euróra büntetik nézői botrányos viselkedése miatt??
USsange
2022. szeptember 28. 17:26
Nem lenne baj ezekkel a szurkolói ténykedésekkel, ha nem csak minket büntetnének szelektíven az ilyesmi miatt. De a nyugati kettősmérce már csak ilyen...
johannsebastian
2022. szeptember 28. 17:26
Willkommenskultur.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!