Kozák Luca a valaha volt legeredményesebb gátfutónőnk
Kozák Luca 12.69 másodperces országos csúcsbeállítással ezüstérmet nyert 100 méter gáton vasárnap este a müncheni multisport Eb keretében zajló atlétikai Európa-bajnokság zárónapján.
A debreceni sprinter csak vasárnap kezdte meg szereplését, mivel kiemeltként a szombati előfutamban nem kellett rajthoz állnia. A múlt vasárnapi program nyitányán aztán az elődöntőben nagyszerű futással 12.69-re javította saját országos rekordját, és a második helyen, magabiztosan került döntőbe.
Kozák elődöntős formája biztató volt a fináléra, melyben ugyanakkor az elődöntőben őt legyőző lengyel Pia Skrzyszowska mellett a holland Nadine Visser és az európai ranglistavezető brit Cindy Sember is esélyesebb volt nála. Aznap reggel azonban - elmondása szerint - úgy kelt fel, hogy nyugodt volt, és tudta, hogy jó napja lesz.
A Mandinernek adott exkluzív interjúban nem csak azzal lep meg minket, hogy részletezi miként szerezte meg tavaly az olimpia évében a vegyészi diplomáját, vagy azzal hogy nagy családot és négy gyereket szeretne, de azzal is, hogy mit érez a futás iránt.