Kovács Zsófia aranyérmes ugrásban

2022. augusztus 14. 15:41

Kovács Zsófia aranyérmet szerzett vasárnap ugrásban a női torna Európa-bajnokságon, Münchenben.

2022. augusztus 14. 15:41
null

Kovács Zsófia aranyérmet szerzett vasárnap ugrásban a női torna Európa-bajnokságon, Münchenben.

A Dunaújvárosi KSE versenyzője a csütörtöki selejtezőben 13,816 pontot kapott az ugrásaira, s ezzel első helyen került a döntőbe. A finálé egy-egy francia és izraeli tornász ugrásaival kezdődött, az első esélyes, a Münchenben egyéni összetettben és csapatban is aranyérmes olasz Asia D'Amato harmadiknak ugrott. Egyből át is vette a vezetést, dacára annak, hogy a második gyakorlata után a leérkezésnél ellépett, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy ölben kellett levinni a pódiumról.    

Utána az a brit Jessica Gadirova következett, aki tavaly második volt a kontinensviadalon és most is másodikként jutott be a szer döntőjébe. Az ugrásai azonban most kevésbé sikerültek, négy tornászt követően csak a harmadik helyre voltak elegendőek. A szer két évvel ezelőtti Európa-bajnoka, a 22 éves Kovács a második csoport második ugrója volt, de előtte a bolgár Valentina Georgijevát D'Amatóhoz hasonlóan hosszan ápolni kellett a matracon. Eközben a magyar próbálta nem elveszíteni a fókuszt és melegen tartani az izmait, de nem volt könnyű dolga, mert az ápolás hosszú percekig tartott. Végül Georgijevát és D'Amatót is hordágyon vitték ki a csarnokból, előbbi nagyon súlyosan megsérült, már a helyszínen infúziót kapott és az ápolás során paravánnal takarták el a nézők elől.            

A több mint negyedórás kényszerszünet után Kovács ismét ugorhatott bemelegítésként, majd élesben nagyszerűen teljesített: az első gyakorlatát 14,200 pontra, a másodikat pedig 13,666-ra értékelték, így 13,933 ponttal az élre ugrott. Ez egyben azt is jelentette, hogy már biztos érmes, mert őt már csak két riválisa követte. Ők azonban nem tudtak elé kerülni, így Kovács Zsófia érvényesítette a papírformát, s megszerezte pályafutása harmadik Eb-aranyérmét. Kovács a 16.53 órakor kezdődő talaj döntőben is érdekelt lesz.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. augusztus 15. 06:38
Csodás eredmény. Itt egy kis ismertető róla: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1cs_Zs%C3%B3fia_(torn%C3%A1sz)
balbako_
2022. augusztus 15. 04:39
Szép is, tehetséges is, magyar is mi kell még a dicsőséghez? Hajrá kislány, hajrá magyarok!
Petkó Zsigmond
2022. augusztus 14. 22:23
https://www.youtube.com/watch?v=-0PcYMuJMns Nagy gratula!
llnnhegyi
2022. augusztus 14. 18:13
Nagyon szép,biztos ugrásokat láttunk! Megérdemelte az aranyérmet! Hajrá Zsófia! Gratulálunk!.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!