Közel volt a tragédia: többször kellett újraéleszteni Milák Kristóf nevelőedzőjét!
Összezárt az uszoda világa, hírzárlat volt a klasszisokat nevelő szakember állapota kapcsán.
Hétfőn tartották meg a hazai rendezésű vizes világbajnokságot lezáró sajtótájékoztatót a Duna Arénában. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, Fürjes Balázs miniszterhelyettes, Wladár Sándor, a szervezőbizottság és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke, Szántó Dávid, a vb szervezőbizottságának operatív igazgatója értékelt a vb-érmes magyar úszók társaságában.
A hazai rendezésű vizes világbajnokság záróünnepségén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában vasárnap Husszein el-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) kuvaiti elnöke azt mondta beszédében, hogy minden idők legjobb vizes világbajnoksága volt a 2022-es vizes vb, amelynek a záró sajtótájékoztatóját hétfőn tartották meg a Duna Arénában.
„Csodálatos, izgalmakkal teli két hét van mögöttünk, később is jó szívvel gondolunk majd vissza erre a világbajnokságra. Most eljött a köszönetnyilvánítás ideje. Elsőként meg szeretném köszönni minden magyar állampolgárnak, hogy velünk volt és létrejöhetett ez a vb. Újfent bebizonyosodott, ha összefogunk, bármi sikerülhet. Köszönet jár a szurkolóknak, akik a világbajnokság bármelyik helyszínén szurkoltak. És köszönöm a FINA elnökének és ügyvezető igazgatójának, hogy néhány hónappal ezelőtt bizalmat szavaztak Magyarországnak. Az, hogy a vasárnapi záróünnepségen elhangzott, hogy ez volt minden idők legjobb világbajnoksága, igazolja, hogy jó döntést hozott a FINA. Valamint köszönöm a magyar kormánynak is, amely a nehéz helyzetben gyorsan és nagyon jól reagált a rendezés kapcsán. Az elmúlt két hét ezt bizonyítja. Elismerésem minden sportszakembernek és sportolónak, az ő sikereik nélkül ugyanis nem tud ugyanolyan sikeres lenni egyetlen világbajnokság sem. Az esemény mottója a „Make history” volt, és
valóban történelmet írtunk, hiszen soha előtte nem látott még olyat a világ, hogy egy ország négy hónap alatt megszervezzen egy világbajnokságot,
emiatt külön köszönet jár a szervezőbizottság minden tagjának, és annak elnökének, Wladár Sándornak” – mondta beszédében Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.
Fürjes Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a FINA Bureau magyar tagja kiemelte, hogy a magyarországi világbajnokságra a sportolókkal együtt több mint tízezer látogató jött el. Mindez 77 ezer vendégéjszakát hozott magával, amely a koronavírus-járvány után kifejezetten jót tett a hazai turizmusnak.
„Ezenkívül több mint kétmilliárdan találkoztak Budapesttel és Magyarországgal világszerte a televíziós csatornákon, illetve az online médiában ebben a két hétben, és láttak nagyon szép képeket és felvételeket a fővárosról, valamint az országról” – árulta el Fürjes Balázs, aki hangsúlyozta, a FINA és Magyarország hosszú ideje jó kapcsolatot ápol egymás között, ez a sportdiplomáciában is számos előnnyel jár. Fürjes Balázs hozzátette, hogy minden feltétel adott volt a vizes vb megrendezéséhez hazánkban.
„Mivel a 2017-es világbajnokságra két év alatt minden szükséges létesítmény elkészült, így ezúttal semmit nem kellett felépítenünk ahhoz, hogy házigazdái lehessünk a rendezvénynek.
Budapestnél pedig csak Budapest jobb, ezt bizonyítja, hogy a FINA elnöke a 2019-es kvangdzsui vb után nem mondta azt, hogy az volt minden idők legjobb világbajnoksága. Azonban nálunk 2017-ben és most is kijelentette ezt.
Ma nálunk jobban kevesen tudnak gyorsan és hatékonyan nemzetközi sporteseményt rendezni, mivel az elmúlt években Budapest nemzetközi sportfővárossá vált. A vizes sportok kapcsán pedig a magyar főváros világszerte az egyetlen, amely tíz év alatt három világbajnokságnak ad otthont, ugyanis 2027-ben megint idehaza köszönthetjük majd a legjobb úszókat és vízilabdázókat” – fejtette ki Fürjes Balázs.
„Meg szeretném köszönni, hogy a 19. vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke lehetettem. Életem legnagyobb elismerése volt és ugyanakkora felelősség is. Egy ember életében ez egyszer történhet meg. Azért lehettem a hazai vb szervezőbizottságának elnöke, mert a magyar úszósport és a magyar vízilabda nagyon sok csodálatos győzelmet hozott az elmúlt több mint 120 évben. Ezek az eredmények predesztináltak minket, hogy ezt a világbajnokságot megszervezzük. Ezért gondolta a FINA, hogy valóban jó házigazdája lesz Magyarország ennek a rendezvénynek. Úgy nem érdemes semmilyen világversenyt rendezni hazánkban, hogyha nincsenek magyar sportolók a küzdőtéren, az arénában, a Hajós Alfréd uszodában és bárhol, akiknek magyarok milliói tudnak szurkolni” – fogalmazott Wladár Sándor, a szervezőbizottság és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke, aki szintén kiemelte, hogy a vizes vb mottója a „Make history” volt, és őszintén gondolja, valóban történelmet írtunk. És ő is köszönetét fejezte ki az összes embernek, aki a szervezésben részt vett, valamint elismerte a sajtó munkáját is, amelyet a világbajnokság ideje alatt nyújtott.
„Ez a világbajnokság a legmagasabb szinten volt megszervezve. Néha úgy éreztük, hogy feltett kezekkel megyünk ebbe a vállalkozásba, és hogy mélytengeri búvárként levegő után kapkodunk. A kollégák még hipoxiás állapotban is odaálltak, vizet hordtak és bármit megcsináltak.
Tényleg emberfeletti teljesítmény volt”
– jelentette ki Wladár Sándor, aki hangsúlyozta, hogy a Magyar Úszószövetségnek nincs ideje ünnepelni, mert a szövetségre számos egyéb feladat vár.
„Valóban nagyon kemény időszak volt az elmúlt néhány hónap, viszont minden pillanata megérte. Azonban a sporttörténelem legőrültebb vállalkozása volt ilyen rövid idő alatt megrendezni ezt a világbajnokságot” – közölte Szántó Dávid, a vb szervezőbizottságának operatív igazgatója utalva arra, hogy négy hónap alatt kellett megszervezni a hazai vizes világbajnokságot.
Nyitókép: Wladár Sándor, a 2022-es vizes világbajnokság szervező bizottságának és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Fürjes Balázs, miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a FINA Bureau magyar tagja (balról jobbra) a hazai rendezésű vizes világbajnokság záró sajtótájékoztatóján a Duna Arénában 2022. július 4-én. MTI/Illyés Tibor