Így hétfőn a berlini Mercedes-Benz Arénában Clayton, Gerwen, Wade és Cullen harcolt meg egymással a rájátszásban a végső győzelemért és a nem kis pénzdíjakért, közülük Claytont tartották a legesélyesebbnek a fogadóirodák, a legnagyobb oddsot pedig Cullenre adták. Ők, „selejtező” 1. és 4. helyezettjei kezdték a kiesés rendszerben lebonyolított négyes döntőt, s gyorsan kiderült, hogy a dartsban minden van, csak papírforma nem. Clayton állt először a tábla elé, de Cullen azonnal breakelt, és ezt megismételte még háromszor egymás után, közben hozta a saját kezdéseit is, így gyorsan 6:0 lett a javára. Ezután két leget nyert a walesi, de az ihletett formában játszó angol ellen esélye sem volt – tizenegy 180-at dobott, ami döbbenetes teljesítmény –, 10:4 lett a vége.
Sima elődöntők, végletekig kiélezett döntő
A másik elődöntőben az előfutamok 2. helyezettje, Gerwen csatázott a harmadikkal, Wade-del, aki mindjárt le is breakelte a hollandot, aki a következő legben visszabrékelt. 3:3-ig mentek fej-fej mellett, onnantól Gerwen kezdett elhúzni, Wade a végére teljesen összezuhant, ennek is 10:4 lett a vége.
Amilyen simák voltak az elődöntők, olyan szoros lett a döntő, amely már 11 nyert legig ment. Cullen kezdett, nyert, majd ugyanezt tette Gerwen is, bár itt az angol három kiszállót rontott, lehetett volna 2:0 a javára, ehelyett 3:1 lett Gerwennek, mert lebreakelte ellenfelét. Ezt később Cullen visszaadta, de 6:4-re újra az ötszörös PL-győztes vezetett. 6:6 után csak egy-egy leg volt a különbség közöttük, 9:9-ig mindenki hozta a kezdését, de ekkor a holland újra breakelt, s kezdett a győzelemért, az angol a sírból hozta vissza a mérkőzést. A 21. utolsó partiban ő állt először a tábla elé, ami nagy előny a dartsban. 140:140-nel indítottak, Cullennek 68-a volt a végén,
így nyerhetett volna, de elrontotta a kiszállóját, Gerwen viszont a 28-at teljesítette.