Az életöröm sportját láthattuk

Bár nemigen tudjuk, micsoda, bizonyára van hibája is a magyar népnek. De hogy a sport iránti fogékonyságunk a mérleg másik serpenyőjéből lesi, mikor szerezhet újabb életre szóló kollektív élményt, azt a Giro d’Italia magyar­országi Nagy Rajtja ismét bebizonyította. 

Lassan az önképünk részévé lesz, olyan stabil erényünk ez. Napra pontosan száznegyvenhét évvel azután, hogy a szárazföldi Európa első szabadtéri sportversenyét rendezte a budapesti egyetemi polgárság, a Hősök teréről háromhetes, három és fél ezer kilométeres útjára indult a világ egyik legnépszerűbb sporteseményének mezőnye. Amely aztán egyik ámulatból a másikba esett három napon át. Évszázados bringakultúrájú országoknak is becsületére váló tömeg és ötletes őrület várta őket Dunántúl-szerte, majdhogynem szakadatlanul. A martonvásári huszárvágta, a budai Várba felkanyarodó Ponty utcát bezengő tódulat legalább olyan emlékezetes képeivé váltak az idei olasz körversenynek, mint a rögtön utánunk, az első olaszországi szakaszon megmászott gőzölgő Etna.