Marc Márquez teste egyre nehezebben tolerálja a rengeteg bukást

2022. április 04. 20:43

A MotoGP jelenkori legsikeresebb motorosa, Marc Márquez évekig úszott meg gyakorlatilag karcolás nélkül baleseteket. Most úgy néz ki, a 29 éves motorversenyző teste benyújtja a számlát.

2022. április 04. 20:43
null

Varga Ákos – a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton

Az 1993-ban született Marc Márquez gyakorlatilag rögtön karrierje legelején a kilencszeres világbajnok olasz Valentino Rossi utódjának lett kikiáltva. Erre Márquez persze rá is szolgált nagyon hamar, hiszen 2010-ben mindössze 17 évesen máris világbajnok lett a 125 köbcentiméteresek mezőnyében, két évvel később (még mindig csak 19 évesen!) a középső kategóriában, a Moto2-ben is.

Márquez ezt követően tulajdonképpen megütötte a főnyereményt akkor is, amikor fellépett a királykategóriába, a MotoGP-be is, mivel rögtön az egyik sztáristálló, a Repsol Honda színeiben mutatkozhatott be a legnagyobbak között. Így pedig az átállás a nagyobb motorokra mégiscsak könnyebb, Márquez pedig szárnyalt. Világbajnoki címet szerzett újoncként a MotoGP-ben is 2013-ban, erre pedig egy évvel később rá is duplázott.

Ezzel 21 évesen máris négy világbajnoki cím állt a neve mellett.

Csapattársai ünneplik a MotoGP géposztályban Hondával versenyző spanyol Marc Márquezt, miután megnyerte a gyorsaságimotoros világbajnokság Amerikai Nagydíját a Texas állambeli Austinban 2018. április 22-én. (MTI/EPA/Paul Buck)
Csapattársai ünneplik a MotoGP géposztályban Hondával versenyző spanyol Marc Márquezt, miután megnyerte a gyorsaságimotoros világbajnokság Amerikai Nagydíját a Texas állambeli Austinban 2018. április 22-én. (MTI/EPA/Paul Buck)

Hajszálon függő egyeduralom

Marc Márquez ideiglenesen elvesztette a helyét a trónon a 2015-ös idény végén, amikor honfitársa, Jorge Lorenzo lett a világbajnok. Ez az évad egyébként a botrányoktól sem volt mentes, ugyanis Valentino Rossi azzal vádolta meg Márquezt, hogy ha már neki nincs esélye a győzelemre, akkor a két spanyol közötti összefogás mentén Lorenzót segíti.

Ennek az ellenségeskedésnek a csúcspontja a Maláj Nagydíj volt, amikor Márquez és a neki szurkolók szerint Rossi lerúgta őt a motorról, amikor összeértek egy kanyarban. Márquez ennek következtében kiesett, Rossi pedig három büntetőpontot kapott ezért az incidensért, emellett a szezonzárón, Valenciában a rajtrács legvégéről kellett nekivágnia a futamnak.

Ez az idény végül csak egy egyszeri kisiklás volt Márquez MotoGP-s karrierjében, ugyanis

2016-ban ismét őt koronázták világbajnokká, amit meg tudott ismételni 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is.

Legutóbbi világbajnoki címe során pedig Márquez egészen elképesztő teljesítményt nyújtott: mindössze egyszer (furcsa mód éppen egyik kedvenc pályáján, Austinban) esett ki, a többin viszont minden egyes alkalommal elsőként vagy másodikként intették le.  A 420 szerzett pontja toronymagas rekordnak számít az egy idényben szerzett pontmennyiségek listájában.

Marc Márquez egészen eddig, a 2019-es szezonig olyan motorosként volt ismert, aki hiába versenyez iszonyatosan vakmerő stílusban, megúszik minden egyes bukást.

A legjellemzőbb kép Márquezről az volt, ahogy mindenkinél agresszívabban, mindenkinél nagyobb szögben bedönti a motorját, ezzel is elősegítve a jobb eredményeket. Ha pedig mégsem tudott fennmaradni a motoron, akkor is meg tudta úszni egy darabban ezeket az eseteket.

Marc Márquez. Fotó: MotoGP Media
Marc Márquez. Fotó: MotoGP Media

2020 – Márquez kálváriájának kezdete

A 2020-as év a világot és egyben tulajdonképpen a teljes sportéletet letaroló koronavírus-járvány mellett Marc Márquez személyes szempontjából sem alakult jól. Az idényt ugyan (egy jerezi kieséssel) megkezdte, és bár az évad második futamán megpróbált elindulni, végül már nem tudott.

Még az első futamon ugyanis Márquez, Fabio Quartararóval csatázva, elesett, a bukás során pedig eltörte a felkarcsontját.

A kiesése után rögtön meg is műtötték, Márquez alig néhány nappal később, az ugyanott megrendezett második verseny edzésein még részt vett, aztán viszont a futamon már nem tudott elindulni, akkora fájdalmak törtek rá.

A gyógyulásra nemcsak hogy az egész szezonja ráment, hanem még 2021 első két futamát is ki kellett hagynia emiatt.

Aztán Marc Márquez teljesíteni tudta a 2021-es évad nagy részét, azonban az idény utolsó előtti futamára, a második portugál futamra készülve egy edzésbalesetet szenvedett. Ennek köszönhetően

egy újabb problémával szembesült, ugyanis egy ideg megsértése miatt kettőslátást, orvosi terminussal élve diplopiát diagnosztizáltak nála. Emiatt Márquez ismét futamokat kellett, hogy kihagyjon,

és távol maradt a tavalyi évad utolsó két futamától, hogy megfelelően kezeltethesse a kifejezetten ritkának számító sérülését. A döntést ráadásul könnyebbé tette a tény, hogy ekkorra már nem volt esélye a világbajnoki cím meg-, illetve visszaszerzésére. A 2022-es szezont ezután a rehabilitáció után rendben meg is tudta kezdeni, és bár nyerni nem tudott Katarban, egy biztató ötödik hellyel kezdett. Nem tarthatott azonban sokáig az öröme, ugyanis egy látványos és látványosan ijesztő baleset következtében visszatért a kikezeltnek hitt kettőslátása.

Emiatt (egyelőre…) a hétvégén megrendezett Argentin Nagydíjat kellett kihagynia. A helyére beugró Stefan Bradl viszont elmondta,

egy ilyen jellegű sérülésnél nem lehet tudni, hogy három nap vagy egy teljes szezon alatt jön rendbe. Marc Márquez tehát a tűzzel játszik, nemcsak a karrierjét, hanem a testi épségét tekintve is.

Marc Márquez testvére, a szintén motorversenyző Álex a báty lelkiállapotába is betekintést engedett.

„Az első napokban nagyon mélyen volt, ám ez szerintem teljesen érthető” – kezd bele az ifjabbik Márquez egy interjújában. „Igazából soha nem láttam olyan mélyen, mint akkor. De szerencsére van előrelépés. Most már nagyon jól érzi magát. Még viccelődtem is vele a csúszó program kapcsán, hogy van egy plusz napja meggyógyulni és ideérni.”

Már önmagában a gyógyulás ténye nagyon fontos. „Az, hogy érzi, hogy javul az állapota, már önmagában nagyon fontos a fejnek. Remélem, nagyon hamar ismét láthatjuk a pályán. Már csak azért is, mert ő az én testvérem. De a hondásoknak is nagyon fontos a jelenléte, hogy megmutassa, hol vannak a motor határai.”

 

Nyitókép: Marc Márquez. Fotó: MotoGP Media

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!