Áron technikai fölénye néhol megszégyenítő volt, a magasan kiemelt ellenfél többször a tus után sem rakta össze, mi történt vele.
A negyeddöntőben a tokiói olimpiai döntő ismétléseként az olasz Luigi Samele következett. A mezőnynek a klasszikumot leginkább követő, tisztelő két vívója igazi kékvérű pengecsattogtatást rendezett – amiben Áron a vele egy korban születettek között verhetetlen.
Csupa sima győzelemmel jutott el a legjobb négyig, noha egy jól sikerült edzéshez közelebb állt az idegfeszessége, mint egy fontos versenyhez. Ami egyrészt érthető, a héten influenzás volt, egyetlen edzéssel tudott készülni; másrészt viszont az (egyéni) világbajnoki cím mellett a budapesti Világkupa az egyetlen hiányzó verseny, aminek megnyerése nélkül nem akarhat visszavonulni.
Az elődöntőben az utolsó tíz év másik legfontosabb kardvívójával, a 2018-as egyéni világbajnok koreai, Kim Junghwannal találkozott Szilágyi. Akivel a legnehezebb olimpiai asszóját vívta Rióban az elődöntőben. Most egyetlen tus döntött Áron javára, és Rióhoz hasonlóan most is úgy nyilatkozott a félelmetes dinamikájú meccsről, mintha elvesztette volna. Ritkán éreztetik ezt vele akár ténylegesen vesztes asszók is – az ő tudásszintjén a vereség inkább balesetek sorának, semmint egy ellenfél vezérelte folyamatnak a következménye szokott lenni.