A történtek után az sem meglepő, hogy a MOL Fehérvár kapusa, Kovács Dániel igencsak elkeseredetten nyilatkozott a televízió kamerái előtt:
„Az, hogy jelen pillanatban mi jár a fejemben, nem biztos, hogy tűrné a nyomdafestéket. Mindenesetre a jelenlegi helyzetünkben egy 0-0 is nagy siker lett volna a Ferencváros ellen, de mostanában mindig én kapom a forduló gólját, lehet, hogy rossz a karmám vagy valami rosszat tett a csapat. Nehéz minden héten arról beszélni, hogy nem tudunk semmi újat kitalálni. De amíg hozzáállásbeli problémák vannak, felesleges taktikáról vagy bármiről beszélni. Lehet kirúgni az ötödik, hatodik edzőt, de az a legnagyobb probléma, hogy jó néhány játékos még mindig nem érzi át, milyen nehéz helyzetbe került a klub. Pedig mindent kipróbáltunk már: volt sírás az öltözőben, volt veszekedés, majdnem verekedés, büntetést és babusgatást is kaptunk, külön elbeszélgetésekre is sor került.
Akik pedig Isten igazából akarják a sikert, nos, mentálisan már ők is elfáradtak.
Nehéz a jövőről bármit mondani.
A kapus Michael Boris vezetőedzőről is őszintén kifejtette a véleményét: