A megnyitó műsora végül az előzetes várakozásokkal ellentétben kifejezetten visszafogott volt. Szendén dalolgató kínai gyerekek adták a gerincét, nem pedig megszállott tekintetű felnőttek jól szervezett tömegei, mint 2008-ban.
A lángot sem egy kínai téli sport-legenda gyújtotta meg (ebben ugyanis mutatkozik emberhiány), hanem csak úgy fellobant, míg mindenki közösen körbeállta.
Ezzel a téli olimpia útjára indult, először a történelem folyamán egy olyan városban, ahol korábban rendeztek már nyári játékokat is.
Íme a magyar csapat bevonulása: