„Mindenki fel volt háborodva: az ázsiaiak, az afrikaiak, az európaiak” – újra borult a bili a párizsi nyitóünnepség miatt

2024. július 30. 18:37

„Ez a koncepció nem elfogadható, sőt, sértő” – mondta Marius Vizer.

2024. július 30. 18:37
null

Nyitókép: Olympia DE MAISMONT / AFP

Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke a nagy visszhangot kiváltó olimpiai megnyitóról és a játékokon eddig szerzett benyomásairól nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

A szervezés szempontjából csak azt tudom mondani, hogy »no comment.« Semmi nem működött – kezdte az interjút Marius Vizer. A dzsúdóesemény amúgy rendben van, mindenki boldog, a csarnok pedig tele van. Tulajdonképpen a Bercybe – ahol már 25 éve sikeresen szervezünk versenyeket évente – kellett volna kerülnünk, de logisztikai és infrastrukturális hiba miatt egy átmeneti csarnokba kényszerültünk. Ez szerintem nem elfogadható. Ennek ellenére az atmoszféra nagyon jó, és mit is mondhatnék? Sok sikert kívánok a magyar delegációnak minden sportágban, zárjunk együtt egy sikeres olimpiát” – mondta a párizsi magyar nagykövetségen adott nyilatkozatában. 

A szállodában vacsoráztunk, és mindenki fel volt háborodva: az ázsiaiak, az afrikaiak, az európaiak... Ez a koncepció nem elfogadható, sőt, sértő. De ez van, ilyen a multikulturális, globalista megközelítés. Nehezen elfogadható, de ez van”

– hangsúlyozta a dzsúdószövetség első embere a botrányos megnyitóról

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. július 30. 20:47
A FRANIÁK EGY BUZI NÉP !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!KÖCSÖ LMBTQ PATKÁNY ORSZÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!MAKRONY IS BUZI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2024. július 30. 20:06 Szerkesztve
Ez van? B+! Aki ebbe így bele nyugszik, az meg fog rohadni!
balbako_
2024. július 30. 20:04
A világ sportszerető emberei kikérik maguknak az ide nem illő provokációt. Ha az emberiség létszámát nézzük a kínaiak, indiaiak, japánok, oroszok, arabok és néhány még normális európai ország lakói az emberiség több, mint 2/3 -át adják és ők nem vevők ocsmányságra.
blondibarbi
2024. július 30. 19:21
Majd amikor a "progresszív" Franciaországot elnyeli az iszlám -és ez nem olyan soká lesz- akkor fognak megfizetni Trianonért a mocskosok ! ! !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!