Rasovszky élt az eséllyel, a rendkívül erős mezőnyben a harmadik helyen ért célba Florian Wellbrock és az olasz Domencio Acerenza mögött. Ezzel Rasovszky további 600 pontot gyűjtött, és 150 ponttal megelőzte Olivier-t összesítésben, így megvédte 2019-es összetett vk-elsőségét.
Rasovszky így újabb pénzt is szerzett. A váltóverseny ezüstéreméért járó rész (4500 dollár) mellé az egyéni bronzért 10500 dollárt keresett, míg az összetettben aratott diadalért 50 ezer dollárt kapott.
„Fogalmam sem volt, mi történt Marc-Antoine-nal, azt hittem, előttem van, elment a többiekkel, és úgy gondoltam, negyedik lettem, bár tény, mintha csak két embert láttam volna a vége felé. Aztán a célban kérdeztem Domenicót, ki a harmadik, mondta, te, és akkor már sejtettem, hogy itt valami furcsa történt. Mondjuk érdekes, hogy Rio óta egyetlen nagyobb versenyen sem zártak ki senkit a sztárok közül, kicsit sajnálom Marc-Antoine-t, hogy ez vele épp itt történt meg, hiszen csak úgy nyerhettem meg az összetettet, ha belekeveredik valami malőrbe. Maga a verseny nem volt rossz, sikerült végig elöl maradni, ha nincs az az apró eltévedés – valamiért azt a bóját sosem sikerült normálisan belőnöm –, meg nem megyek ki az utolsó kör előtt még inni, akkor talán ott tudtam volna maradni Florianékkal, de hiába éreztem magamban az erőt, most nem volt meg az a sebesség, ami ahhoz kellett volna, hogy utolérjem őket. Ettől még nagyon boldog vagyok, az egész idényemben sikerült egy kiegyensúlyozott, magas szintet hozni, az összes versenyen az első ötben lenni, többnyire a dobogón, ami nagyon jó dolog” – nyilatkozta Rasovszky a Magyar Úszószövetség hivatalos honlapján.
Ezzel Rasovszky újabb szenzációs sikert ért el, aki a Csisztu Sport Castben mesélt a tokiói olimpiai ezüstérméről.
A férfi tíz kilométer egyben világbajnoki válogatóverseny is volt a magyar úszók számára, – kivéve Rasovszkyt, aki az eredményei miatt biztos induló a fukuokai vb-n –, de a másik négy magyar egymással is versengett, mivel ez a tíz kilométeres viadal döntött arról, hogy Rasovszky mellett ki képviseli majd a magyarokat a világbajnokságon.