A korábbi szövetségi kapitány Csank János az NL-sorsolás után: Ha jó napot fogunk ki, bármelyik rivális dolgát megnehezíthetjük!

2021. december 16. 22:04

Mint arról már korábban a Mandiner is beszámolt, brutálisan erős csoportba került Magyarország válogatottja a Nemzetek Ligája csütörtök esti sorsolásán.

2021. december 16. 22:04
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Azt sejtettük előre, hogy a Nemzetek Ligája B-divíziójának megnyerése után Szoboszlai Dominikéknak az A-ligában a kontinens sztárcsapataival kell majd megmérkőzniük a bennmaradásért, de nyugodtan mondhatjuk, ugyanúgy jártunk, mint az idei Eb sorsolásán: mindhárom kalap legerősebb riválisát kaptuk meg.

Az Európa-bajnok Olaszország a közelmúltban 37 mérkőzésből (!) álló veretlenségi sorozatot produkált, az Eb-ezüstérmes Angliával éppen egy csoportban voltunk a 2022-es katari világbajnokság selejtezői során, míg a négyszeres világbajnok Németországgal szintén összehozott már Fortuna az idei kontinensviadalon.

De éppen a közelmúltban történt események adhatják meg számunkra az esélyt, hiszen Marco Rossi legénysége az elmúlt hónapokban rendre azon riválisok ellen szerepelt eredményesen, amelyek papíron sokkal jobbak nálunk.

A hazai rendezésű Eb-n a Cristiano Ronaldóval felálló portugálok csupán a 79. percben tudták először feltörni ellenünk a reteszt (0-3), a világbajnok franciák alaposan megszenvedtek ellenünk (1-1), a Németország ellen ki-ki mérkőzésen (2-2) pedig kétszer is vezettünk, és továbbjutásra álltunk.

A sorozat a világbajnoki selejtezőkön is folytatódott, hiszen Lengyelország ellen úgy szereztünk négy pontot, hogy a Puskás Arénában két góllal is vezettünk már Robert Lewandowskiék ellen, ráadásul Varsóban tudtunk győzni (3-2) északi barátaink ellen, Anglia ellen pedig az 1953-as Évszázad mérkőzése után 68 évvel tudtunk újra a Wembley-ből ponttal hazatérni.

Csank János szerint nem szabad lebecsülni minket Fotó: MTI/Varga György
Csank János szerint nem szabad lebecsülni minket Fotó: MTI/Varga György

De vajon miként fogadta a sorsolást, és hogyan látja az esélyeket egy hazai szaktekintély? Csank János a Mandiner megkeresésére ezúttal sem kertelt:

"A leglényegesebb: tudomásul kell venni, hogy ebben a mezőnyben mi a „futottak még” kategóriába tartozunk.

Aki azt állítja, hogy ebben a csoportban bármiféle sanszunk lehet, nem ért a játékhoz.

Éppen ezért minden mérkőzésen törekedjünk arra, hogy hozzuk ki magunkból a maximumot, és élvezzük, hogy világsztárok egész sora ellen bizonyíthatunk. Fontos, hogy a közvélemény is pozitívan fogadja a szereplésünket, tehát, ha le is vernek minket néhányszor, ne „végezzük ki” a csapatunkat, mert ez éppen a következő selejtező sorozatban üthet vissza negatívan"

Azzal a felvetéssel, hogy a 3-as csoportban mi lehetünk a mérleg nyelve, a korábbi szövetségi kapitány is egyetértett.

"Én inkább úgy fogalmaznék:

pozitívan is ki lehet jönni ebből a sorozatból,

hiszen ezeket a rangos mérkőzéseket rutinszerzésre és csapatépítésre is felhasználhatjuk. Legyünk büszkék arra, hogy a kontinens legjobb csapatai ellen szerepelhetünk, és ha vissza is csúszunk a B-csoportba, az még mindig az a kategória, amelyet jegyeznek Európában. S azt se felejtsük el: a presztízs mellett a tét is óriási, éppen ezért ha jó napot fogunk ki, bármelyik rivális dolgát megnehezíthetjük. Ezt a közelmúltban többször is bizonyítottuk, hiszen akkor értünk el bravúros eredményeket, amikor senki nem számított erre. Éppen ezért, ha bárki lebecsül bennünket, könnyen ráfaraghat"

Nyitókép: Szalai Ádám (balra) és Szoboszlai Dominik a világsztárok ellen is szeretne minél gyakrabban lőtávolságba kerülni Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

   

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2021. december 18. 11:49
Hozzászólásod is igazolja, hogy a média a pártoktól független politikai hatalom is tud(NA) lenni, csak nem abban mutatja meg a média sem a tehetségét, amiben elvárható lenne tőle, hanem az ilyen liberálbolsevik tömeghergelésben, mint a foci.
csapláros
2021. december 18. 11:49
A bárgyú térdelésre a "Raspect Hungarians" molino lehetne az egyik válasz.
Dr. Greta Grünberg
2021. december 18. 11:49
Nem baj, ha kikapnak, ha azt méltón, egyenes gerinccel teszik, és emelt fővel vállalják a térdelést, hogy a magyar embereknek nem maradjon keserű a szájíze. És hajrá Tokmac, hajrá Fradi!
OberEnnsinnen
2021. december 18. 11:49
"pozitívan is ki lehet jönni ebből a sorozatból," Ehhez csak annyi kellene, hogy az a 40-50 játékos, aki potenciálisan ériontett lehet: már a mai naptól az edzésintenzitását, koncentrálóképességét duplájára növelné, heti 3 alkalommal testépítő munkát végezne, (izmokat, csontozatot fejlesztene), fejben elemzéseket folyamatosan végezne, mentális állapotát folyamatosan erősítené. A négy közül melyik fog megvalósulni júniusig? EGY SEM.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!