Dr. Borbély Zoltán: Ismét és egyértelműen bebizonyosodott az objektív felelősség teljes tarthatatlansága

2021. november 01. 21:11

A FIFA újra lesújtott az MLSZ-re! Az Anglia – Magyarország mérkőzésen, a vendégszektorban történt események miatt (a magyar drukkerek helytelen magatartása és rendbontása miatt) egy idegenbeli találkozóra vonatkozó eltiltást és 75.000 svájci frankos (25.4 millió forintos) büntetést szabott ki a testület. A döntésről és annak hátteréről a Mandiner Sport állandó szakértőjét kérdezzük. Dr. Borbély Zoltán ezúttal is érzelemdúsan mondta el a véleményét, akitől az eset kapcsán azt is megtudhattuk: mi a közös Piszkos Fredben és Petőfi Sándorban?

2021. november 01. 21:11
null
Vámos Tamás

Sajnos beigazolódott, amit korábban is állítottam – vág bele az ismert ügyvéd és sportjogász -, miszerint a lengyel huligánok miatt kapott büntetést a magyar szövetség.

Idézzük fel, mi is történt az Anglia – Magyarország vb-selejtező közben a vendégszektorban.

 Az egész történet úgy kezdődött, hogy az angol rendezők által a vendégszektorba jegyet kapó egyik lengyel huligán ”leniggerezte”, tehát rasszista kifejezést használt az egyik rendezőre, majd amikor a rendfenntartók be akartak menni a szektorba, a zömében lengyel futballhuligánokból álló társaság kiszorította onnan őket. A Magyar Labdarúgó Szövetségre kirótt büntetésben ezért sem szerepel a „rasszizmus” kifejezés, hiszen ezt egyértelműen és beazonosítottan egy lengyel szurkoló követte el.

Mindösszesen 190 Magyarországról érkező magyar szurkoló volt jelen a londoni találkozón, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ezt a büntetést azon lengyel szurkolók miatt kapta az MLSZ, akiknek az angol rendezők értékesítették a jegyeket a magyar szektorba,

éppen azért, mert ezek a lengyel drukkerek is a mi nemzeti csapatunknak akartak szurkolni. Kérem, itt az újabb bizonyíték a kollektív, általános és kimentést szinte nem tűrő felelősségre vonásra, amely ellen dr. Nemes András kollégámmal együtt már több fórumon próbáltunk szót emelni.

A magyar válogatott játékosainak tetszett a szurkolók hozzáállása Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar válogatott játékosainak tetszett a szurkolók hozzáállása Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek szerint eddig süket fülekre talált az érvelésük.

Annak idején Rómában részt vettem az „Egy csodálatos játék sötét oldala” elnevezésű konferencián, amelynek fő témája a fogadási csalás és a futballhuliganizmus volt. A nemzetközi szövetség jogi igazgatója egy spanyol kolléga, az UEFA főtitkára pedig a jelenlegi FIFA-elnök Gianni Infantino volt. Ezen az eseményen kiváló biztonsági szakértő kollégámmal, Kovács Péterrel képviseltük az MLSZ-t, ahol a bundaügyekben tett lépéseinket kiemelten megdicsérték, mi pedig - ezen felbuzdulva - felvetettük a kollektív és objektív felelősség árnyoldalait is, amelyet - talán furcsa, de - megvilágítja a mostani eset is. Hiszen mondjuk ki, nem a döntően nem is a hazánkból érkező magyar szurkolók miatt kaptuk ezt a büntetést, hanem a vendégszektorban történt események okán.

Az angolok nem csak a jegyértékesítésben, hanem a biztonsági intézkedésekben sem voltak partnerek, hiszen - rendőrségi információim szerint - még csak nem is fogadták a nyolc magyar spottert (a vendégszurkolókat kísérő rendőröket). Ilyen hozzáállással valóban nagyon nehéz együttműködni a rend fenntartásában.

Úgy pedig nem is lehet büntetést kiszabni, mint Rejtő Jenő könyvében, miszerint mindenki gyanússá válik, akiről Piszkos Fred azt állítja, hogy a barátja. Ismét és egyértelműen bebizonyosodott az objektív felelősség teljes tarthatatlansága, amely egyébként a jogtól is idegen. Az egész történetet összefoglalva: az angolok hibásan értékesítették a jegyeket a vendégszektorba, döntően lengyel szurkolók csinálták a balhét, és a FIFA illetékesei mégis a magyar szövetséget büntették meg. Erről még egy alapmű, Petőfi Sándor általam talán legjobban szeretett írása, „Az apostol” jut eszembe, amelyben miután sokadszor verték meg Szilvesztert, a főhőst, a buta úri gyerek rossz tanulmányi eredményei miatt, egyszer csak felemelte a szavát, hogy miért más kapja mindig a büntetéseket…    

Nyitókép: Idegenbe nem mehetnek! Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondiner
2021. november 05. 20:19
Hülye angolok, angol hülyék... (Gyalog Galopp)
Rugo
2021. november 05. 20:19
Az UEFA gengsztertempója. Orrba-szájba szopatják a gyengét.
mo ching
2021. november 05. 20:19
Az MLSZ-nek is meg kéne büntetnie a FIFA-t. Vagy személyesen az ítélet meghozóit kitiltásokkal, eltiltásokkal akár.
tudjisten
2021. november 05. 20:19
Amennyiben XY leniggerezett valakit, az a valaki, akit leniggereztek tegyen feljelentést az ellen, aki őt leniggerezte, és az ügyet vizsgálják ki. Az, hogy egy rendőrcsapat ráront egy egész szurkoló táborra, gumibotozza őket maga a színtiszta provokáció, méghozzá a legsúlyosabb, mert a hatalom követi el. Balhét akartak. Látványosat. Ismerős a logika? 2006-ban ugyanez megy nálunk. És senki meg sem kérdi, ki a felelős a rendőrtámadásért...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!