Nyoma sem volt végre a lelketlen focinak az angolok ellen a Wembleyben – helyszíni beszámolónk

Czövek Oszkár helyszíni beszámolója 

Délben nemhogy arra nem utalt semmilyen jel London belvárosában, hogy aznap világbajnoki selejtezőn fogadja a legutóbbi Európa-bajnokság döntőse a magyar válogatottat, de az éjjel-nappal nyüzsgő metropoliszra már-már rá sem lehetett ismerni. Visszajáró vendégként az évek alatt hozzászoktam, hogy a Westminster hídon januártól decemberig mozdulni alig lehet, és másodpercenként akarják a legkülönbözőbb giccseket rám sózni; ehhez képest most a többnyire ragyogó, napsütéses idő ellenére is csak lézengtek a helyiek, a turisták meg mintha felszívódtak volna. Pontosabban: otthon maradtak.

A csekély népsűrűség a koronavírusnak, illetve az azzal összefüggő beutazási korlátozásoknak tudható be.

melyet többnyire a megadott szállásra szállítanak ki. Aki azonban ezeken a buktatókon túlteszi magát, az a nehezét teljesíti: maszk – akárcsak odahaza – a zsúfoltabb helyeken sem kötelező, és szállodába, étterembe belépve sem szükséges külön igazolást felmutatni. Bizonyos tömegrendezvények, így a focimeccsek kivételt jelentenek, az akkurátuson kinyomtatott oltási papírt nekem is elő kellett bányásznom a bejutáshoz elengedhetetlen karszalaghoz.

és az árusok itt már alaposan bekészültek. A két nemzet közös meccssálja ipari mennyiségben fogyott, flamingóként röpködtek a 20 fontosok, de a hamburger, jumbo hotdog illata is sokakat elcsábított.

A személyes kedvencem a húsos pite, az angliai meccsélménynek, sőt bármilyen angliai túrának nélkülözhetetlen eleme, legalábbis számomra. Egy-egy Premier League- vagy Bajnokok Ligája-játéknap alkalmával meg is próbálom házilag utánozni a marhahúsos verziót, és jónak jó, de azért messze nem ugyanaz.

A konyhából vissza a Wembley környékére! Ott már, a belső városrészekkel ellentétben, magyar szó is gyakorta megütötte a fülemet, és a beszélgetések kicsengése egybevágott azzal, amit a hajnali Budapest-London járaton lehetett elcsípni: rendben, a világsztárok sorát felvonultató angoloktól ki lehet kapni, akár két-három góllal is, de többel, sokkal többel nem kéne. Pedig a papírforma ezt ígérte, az albánoktól összeszedett kettős vereség és kilátástalan játék nem sok jóval kecsegtetett, ahogyan az angolok elleni hazai 0-4 emléke is azóta kísért bennünket.

Ha azt állítanánk, hogy a vendégcsapatot szívélyes üdvözlés fogadta a világfutball egyik szentélyében, nem bontanánk ki az igazság minden részletét.

jóllehet a dánokat és olaszokat ért terrort szerencsére sikerült megúszni. Mi több, a brit sajtó most azt csócsálja, hogy a vendégszektorban verekedés tört ki. A szemközti lelátóról nem állítom, hogy kristálytisztán ki tudtam venni a történéseket, de jó néhány pofon elcsattant, és – mint azt a felvételek bizonyítják – a rendőrök gumibotot használtak. A felzúdulás a mérkőzés elején pár percig tartott, utána mindenki azzal foglalkozott, amiért jegyet váltott: az amúgy kifejezetten élvezetes játékkal.

Az egyik szögletzászlónál helyet foglaló mintegy ezer magyar drukker nem egyszer túlordította a 70 ezer angolt, pedig a többségük nem egykedvűen ücsörögve figyelte az eseményeket.

A házigazda hiába egyenlített bő tíz perccel később John Stones, a Manchester City védőjének jóvoltából, fordítani nem tudott, és amekkorát harcoltak Marco Rossi fiai, az egy pontra valóban rászolgáltak.

A londoni teljesítmény, küzdeni akarás legszebb napjainkat, az Európa-bajnokságon látottakat idézte, a kérdés ugyanakkor adja magát: a kettő között tapasztalt lelketlen antifoci szégyene vajon hogyan eshetett meg? A Wembleyben ráadásul bőven akadtak hiányzók, köztük olyan kulcsemberek, mint Willi Orbán vagy Szalai Ádám, akik nemcsak a pályán, de az öltözőben is fontos láncszemek, vezérek. Ezúttal azonban nem volt magyar, aki elfáradt volna, ha valaki elkésett, elvétette az ütemet, a társak kisegítették – ez klasszikusan az a meccs, aminek az ismétlését bármikor örömmel megnézzük.

pedig 1953 óta már generációk nőttek fel. Bravúr ide, bravúr oda, világbajnoki álmokat már a játéknap előtt sem kergettünk, ám a hátralévő két, novemberi selejtező sok mindenért kárpótolhat bennünket – feltéve, hogy a csapat, a csapatunk a mostani arcát fogja mutatni. Előbb San Marino látogat a Puskás Arénába, majd a sorozatot Lengyelország ellen, Varsóban zárjuk.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ

I-CSOPORT, 8. FORDULÓ

Anglia–Magyarország 1–1 (1–1) (Stones 37., ill. Sallai 24. – 11-esből)

Tabella:

1. Anglia                         8     6     2     –    24–3    +21      20       
2. Lengyelország            8     5     2     1    25–8    +17      17
3. Albánia                        8     5     –     3    11–7    +4        15
4. Magyarország             8     3     2     3    13–12   +1       11
5. Andorra                       8     2     –     6    7–19    –12       6
6. San Marino                  8      –     –     8    1–32    –31       0
 

A nyitóképen: az angol-magyar vb-selejtező-visszavágón a magyar himnusz alatt füttykoncert volt.  Fotó: Czövek Oszkár