Albánia ellen Lőw Zsolt hozzáállása kell – Mandiner extra

Mezei Dániel, a Testnevelési Egyetem kommunikációs vezetőjének írása a Mandiner Sportnak

Nem lead, világító LED

A Testnevelési Egyetemen tartott egésznapos előadást a futballal kapcsolatos szakmai és emberi meglátásairól Lőw Zsolt, a Chelsea Bajnokok Ligája-győztes magyar másodedzője. Amikor a magyar szakember, akkoriban még sokak szerint csak „focista”, a Cottbusban töltött évek előtt, a kilencvenes évek végén az általam nagyon kedvelt Kovács Zolival, Szlezák Zolival és Véber Gyurival játszott fiatal labdarúgóként a Megyeri úton, ki gondolta volna, hogy két évtizeddel később a fent olvasható mondattal kezdünk majd egy cikket. Senki. Talán csak ő, mert Lőw Zsolt szeme már akkor is kíváncsian és szeretetreméltón csillogott. Világított, mint egy villanykörte (ma már LED izzó). Meggyőződésem, hogy ez a kíváncsiság és felemelő nyitottság repítette idáig. Az egyetemen tartott prezentációja után pedig azt is ki merem jelenteni, hogy messze még a vége. Nem csupán 42 éve miatt, hanem azért, mert olyan hozzáállással beszélt a legnagyobb sikerekről, ami példaértékű.

Költő- és edzőóriások jutottak eszembe

Szerénység, serénység, vak, de vidám kötelesség, hogy egy igazi klasszikustól (NL) lopjunk szavakat. Ilyesmik jutottak eszembe Lőw Zsolt előadását hallgatva. Nem tudtam ott lenni végig, de bármikor visszatértem az aulába, ugyanezt gondoltam. Szombaton még a Southampton ellen meccseltek a londoni kékek és nyertek két elveszített rangadó után igen nehezen, 3-1-re, de egy éjszakai felkészülés és PPT összeállítás után –

– már a TE-n beszélt a szakmáról Nyilasi Tibornak, Prukner Lászlónak és rengeteg ismert vagy fiatal magyar edzőnek, érdeklődőnek.

Sokan, én is ittam Cica – ahogy Lőw Zsoltot becézik – szavait, mint szomjas kutya a megöregedett vizet (CSS). De nem Zámolyra, Újpestre szöktem haza. Az idő teszi, most már tudom, Csoóri Sándor miért írta, hogy lapulevél-talpakon. 22-23 éve, amikor rendszeresen jártam az Újpest meccseire, még nem tudtam, mindez mit jelent. Ahogy azt sem, hogy a tehetség nem mindig a hozott talentumot jelenti, mert azzal nem mindenki él megfelelően.

Lustaság, az ego vagy éppen egy gyerekkori rossz szokás hullámtörő a tehetség útjában. Azonban sokszor a hozzáállás többet ér a legnagyobb tehetségénél. Sportnyelven szólva: az a nyerő!

Aki látta, márpedig majd 400-an a helyszínen, a Youtube-on több ezren látták a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Testnevelési Egyetem együttműködésében megrendezett eseményt, azok tudják, nem mindennapi program volt, amikor egy – saját bevallása szerint is – nem kiemelkedő képességű, de egyébként jó labdarúgó elmondta, miként alakult eddig az életútja. Ne ömlengésre gondoljanak, szakmai alapon történő értékelésre, amibe az »én« csupán a háttér, a lényeg a szakma és a tudás csiszolása.

A kérdés adott, a válasz a munka

Miként lehet a mai edzőgenerációk világviszonylatban is legtehetségesebb és újító képviselőinek és az általuk alakított irányvonal egyik megkerülhetetlen szereplőjévé válni?

de ő – mondjuk bátran, ők - abból is épülnek és mennek tovább. Az a fránya kíváncsiság… Az segít.

Mert Lőw Zsoltot olyan edzők csiszolták, csiszolják, akik előtt a világ minden szegletében kalapot emelnek a szakemberek. És ez a kalapemelés neki is szól. Elmondta, miért döntött úgy, hogy elfogadja Ralf Rangnick, a Red Bull cég sport- és futballfejlesztési részleg vezetőjének hívását;

és azt is, hogyan lépdelt előre a csapattal, viselve a mellőzéseket is. Mert teljesen tisztán látta saját tehetségét és szerepét egy nagy projektben. Erre kevesen képesek. Egy fogaskerék volt. Az is előfordult, hogy szinte a legkisebb, de később pont a más nézőpont miatt lett egyre nagyobb és nagyobb… Mert elfogadták, megkedvelték, felnéztek rá és elismerték. Megalapozta a jövőt, emberi és szakmai alapon. Egy világszinten is elismert tréner (Coach) barátom mondta: Nincs bukás, csak más nézőpont, amiből tanulni lehet. Azonban arrább is lehet állni két lépéssel, onnan nézve is még megvolna az ország (AE). Lentről is, magasról is.

Görögsaláta helyett franciasaláta: jobban bejött

Hihetetlen, amikor egy 2006-os Nemzeti Sport interjút olvas az ember és ott Lőw Zsolt arról beszél, hogy „nem a harmadosztály a végállomás”.

Lőw Zsoltnak is volt a rosszul sikerült rostocki szezonja után görög ajánlata, mint az elmúlt 35 év legnagyobb magyar labdarúgójának, de ő inkább úgy döntött, hogy Hoffenheimbe igazol, a harmadik vonalba.

Részese volt a jelenkori magyar futball egyik legnagyobb sikerének, amikor 2020-ban a Bajnokok ligája-elődöntőben a Lipcse két magyarral a pályán, a Paris Saint-Germain pedig eggyel a kispadon csapott össze. A BL akkor 28 éve íródó történelmében még soha nem volt ilyen.

és akkor nem a sportautóikról, befolyásos barátaikról és az Insta követők számáról kellene beszélnünk, hanem arról, hogy mekkora játékos, másodedző, edző lett. És nem Újpesten. Minden szeretetem és nosztalgiám mellett sem.

Azonban a korábbi 25-szörös válogatott karrierje nem csak emiatt érdekes, hanem azért, mert ő abból a magyar futballközegből lett kiemelkedő tudású edző, amely évtizedeken keresztül nem előre, hanem inkább visszahúzta az embert.

Hallgassunk a szívünkre

A visszatekintést 10 éves távlatban lehetne folytatni. Szükséges is, mert Lőw Zsolt jó döntéseket hozott és remek szakmai kapcsolatot alakított ki meghatározó szakemberekkel, mást ne mondjunk, Thomas Tuchellel. Azonban most nem a tényekről szeretnék írni. Érzésekről.

A sport amúgy is erősen emocionális műfaj. Aki szereti a sportot, az a szíve mélyén, esetleg teljes szívvel szurkoló. Alapvetően gyermeki lélek. Ez a legszebb az egészben. A hit!

Van, aki elfelejti, hogy szurkoló volt, öregszik; akad, akinél a felszín alatt azért a víz az úr (PS); van, aki már valóban nem tartja fontosnak az ifjonti hevületet;

Minél többen veszik ezt észre, annál inkább rúgjuk le magunkról azt a futballmúltat, amiből egyébként Cica is elindult. Nem szabad sandán nézni. Bátran és kíváncsién kell előre tekinteni, ahogy Lőw Zsolt is teszi, tette az előadás során a legkomolyabb taktikai ábra felvázolása mellett is. Ott volt egy mosoly a szája szegletében.

Tehát vegyünk példát róla. Vállalni kell, amit gondolunk, akik vagyunk, akik lenni szeretnénk. Legyünk tiszta szívű szurkolók. Éppen ezért írom, hogy amikor Lőw Zsolt szavait hallgattam, arra gondoltam, érzelemvezérelten írok róla, mert a labdarúgásban szinte ő a mi megváltónk. Most, de nem mindörökké. A sportban nincs állandóság.

Egyáltalán nem mellékesen pont ezzel kell legyőzni a vb-selejtezőn Albániát szombaton. Egy nemesebb cél érdekében. Lehet egy klubért, a szakmáért meg ezer dologért: a játékért és – ami nem játék – lehet a hazánkért. Amiért Lőw Zsolt is eljött, ahogy mondta „hazajött”, hogy átadjon minél többet a tudásából. 18 év tapasztalatát, csak úgy…

Aztán, hogy Újpestre is hazatér-e, azt nem tudom. Tiszta szívvel (JA) mondom: Jó lenne!

A nyitóképen: Lőw Zsolt tart előadást a Testnevelési Egyetemen. Fotó: Fotó: Vidor Gergely