Továbbra is pont nélkül a három magyar focista csapata a Bajnokok Ligájában

2021. október 20. 07:10

Ezen a héten félidejükhöz érkeznek a csoportküzdelmek a nemzetközi kupákban. Kedden négy kvartettben jutottak el a csapatok három-három találkozóig. A nagyon nehéz csoportba került RB Leipzig még mindig nem tudott pontot szerezni, egy másik német csapatot nagyon megvertek Hollandiában, és a tiraszpoli serifeket lefékezték Olaszországban.

2021. október 20. 07:10
null
Edvi László

A Bajnokok Ligája keddi játéknapján gólgazdag mérkőzések voltak: nyolc találkozón 35 találat esett, ami a mérkőzésenkénti négygólos átlag felett van.

A csoport

Ebben a négyesben előzetesen mindenki úgy kalkulált, hogy a két dúsgazdag klub házi versenyébe talán a német RB Leipzig szólhat bele egy picit. Arra viszont senki nem gondolt, hogy a belga Bruges győz Lipcsében, és pontot szerez otthon a párizsi milliárdosok ellen. Aztán tegnap eljött az igazság pillanata, a Manchester City esélyt sem hagyott neki.

Ha kedd, akkor Belgium

– írták fel a naptárukba az angolok, majd odaírták, hogy három pontot vittünk onnan haza.

A másik mérkőzésen az őszhöz hasonlóan a Leipzig „szökött be” Párizsba.  Három magyar is érkezett vele, bár valószínűleg egyik lelkében sem égtek „kis rőzse-dalok” mint Ady Endréében. Ők más céllal jöttek. Pontszerzés, sőt győzelem reményében, és ezért két honfitársunk tudott tenni:

Gulácsi Péter és Willi Orban játszott, míg Szoboszlai Dominik a kispadról nézte végig a mérkőzést.

Így is annyi magyar válogatott focista volt a lipcsei gárdában, mint délután a Ferencvárosban a Celtic ellen. És kétszer annyi magyar volt a szász társulatban, mint német.

Bátran kezdett, ám a 10. percben már kapujában volt a labda. Messi szabálytalanul szerzett labdát a saját 16-osánál, majd indította a támadást. Mivel ő nem volt ott., másnak kellett befejeznie azt, de erre volt ott elég szakember még akkor is, ha Neymar a nézőtéren üldögélt. Mpabbé vezette rá a labdát Willi Orbanra, majd a lábai között úgy rúgta azt meg, hogy Gulácsi már csak a kapuból szedhette ki. Ám a Bundesligában nem túl jól szereplő csapat fordítani tudott. Angelino előbb André Silvanak, majd Mukielének adott gólpasszt, és

rövid ideig bízhattak abban a Leipzig szurkolói, hogy marad reális esély a továbbjutásra féltávnál.

De nem maradt, mert a PSG-nek a sok remek focistája között van egy Lionel Messije is! Aki hét perc alatt két gólt lőtt. Előbb egy Mpabbétól kapott labdát gurított kapura, amit Gulácsi még rátolt a jobb oldali alumíniumra, ám az onnan visszajövőt 0 centiről betessékelte a kapuba. Majd egy értelmetlen szabálytalanság után megítélt 11-est a balra vetődő magyar kapus helyére „bepanyenkázott”. Így Gulácsiék három forduló után ugyanúgy pont nélkül állnak mint a Ferencváros az Európa-ligában.

Bruges-Manchester City 1-5

PSG- Leipzig 3-2

 

A csoport állása

1.Paris St-Germain 7 pont

2.Manchester City 6 pont

3.Bruges 4 pont

4.Leipzig 0 pont

 

Gulácsi Péter és Willi Orban is a kezdőcsapat tagja volt Párizsban. Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
Gulácsi Péter és Willi Orban is a kezdőcsapat tagja volt Párizsban. Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

 

B csoport

A B csoportba három korábbi Bajnokok Ligája győztes és egy három döntőt elbukó csapat kapott besorolást. A nevek alapján ennél keményebb kvartett nehezen rakható össze. Ám a jelene már nem annyira szép a Milannak, mint a múltja, és a Portonak is csak epizodista szerepet szánt a közvélemény. Így is nézett ki a tabella két játéknap után, ám mivel most kétszer találkozik  egymással a portugál és az olasz gárda, a párharcból jobban kijövő jelezheti a másik kettőnek, hogy még nem adta fel. A Porto jelezte ezt, ugyanis otthon legyőzte a Milant. A Liverpool pedig egy feszült, ideges találkozón győzni tudott a kisebbik madridi csapat otthonában. Bár mostanában nehéz megmondani, hogy melyik a spanyol főváros elsőszámú gárdája...

Atletico Madrid- Liverpool 2-3

Porto-Milan 1-0

 

A csoport állása

1.Liverpool 9 pont

2. Atletico Madrid  4 pont

3. Porto 4 pont

4.Milan 0 pont

 

C csoport

Ez a csoport kétesélyesnek tűnt a sorsoláskor, és két-két találkozó után is. Az Ajax és a Dortmund 100%-os teljesítménnyel várta az egymás elleni találkozót, míg így értelemszerűen a másik kettő 0 %-ossal. Utóbbiak csatáját a portugál Sporting 4-1-re nyerte Isztambulban, vagyis ő reménykedhet egy kicsit, míg a török csapat lassan a tavaszi folytatásról is lemondhat. Az amszterdami találkozón viszont óriási meglepetés született! Nem az Ajax győzelmének ténye az, hanem annak aránya. 4-0-ra lépte le a holland csapat a Haalandot is csatasorba küldő csapatot.

Besiktas-Sporting 1-4

Ajax-Dortmund 4-0

 

A csoport állása

1.Ajax 9 pont

2.Borussia Dortmund  6 pont

3.Sporting 3 pont

4.Besiktas 0 pont

 

Erling Haaland, a Borussia Dortmund és Edson Alvarez, az Ajax Amsterdam játékosa. Fotó: MTI/EPA/ANP/Maurice van Steen
Erling Haaland, a Borussia Dortmund és Edson Alvarez, az Ajax Amsterdam játékosa. Fotó: MTI/EPA/ANP/Maurice van Steen

 

D csoport

A két nagycsapat -- két kiscsapat kvartettjében született a szezon eddigi legnagyobb meglepetése: a moldovai szakadár területről, a Dnyesztermellékről származó szedett-vedett Sheriff Tiraszpol nyert a Bernauban. És mivel előtte legyőzte az ukrán Sahtar Donyecket is, így hat ponttal az élen várta a milánói fellépést. Ám ott kedden este bebizonyosodott, hogy a Dnyeszter-folyó partján sem nőnek a fák az égig. Kezd helyreállni a világ rendje, a Real gálázott Ukrajnában, az Inter pedig megállította a serifeket. Meglepő lenne, ha a negyedik forduló után nem a spanyol és az olasz csapat lenne a két továbbjutó helyen. És akkor elmondhatják azok  szurkolói: ami késik, nem múlik...

Inter-Sheriff Tiraszpol 3-1

Sahtar Donyeck-Real Madrid 0-5

 

A csoport állása

1.Real Madrid 6 pont

2.Sheriff Tiraszpol 6 pont

3.Inter 4 pont

4.Sahtar Donyeck 1 pont

 

 

A nyitóképen: Clinton Mata, a Brugge (b) és Joao Cancelo, a Manchester City játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjának harmadik fordulójában játszott Bruges - Manchester City mérkőzésen Bruges-ben 2021. október 19-én.

MTI/AP/Olivier Matthys

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scion
2021. október 22. 09:42
kinem xarja le. hatodrangú az egész
Gregorius
2021. október 22. 00:11
Elment az edzőjük és a csapatkapitányuk. Ezt még nem heverték ki.
zakar zoltán béla
2021. október 21. 20:28
PETRY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!