Bronzérmes a Kozák-Bodonyi kettős!

2021. augusztus 03. 05:37

Újabb magyar érem!

2021. augusztus 03. 05:37
null

A papírformának megfelelően a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara, Medveczky Erika kajak kettes is bejutott a döntőbe 500 méteren a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén.

A két, egyformán dobogóesélyes magyar duó azonos középfutamba került, ráadásul egymás melletti pályára, a 4-esre, illetve az 5-ösre. Rajtuk kívül két német egység, az új-zélandiak második számú hajója, továbbá egy-egy szlovén, francia és kínai rivális várta a rajtot. Utóbbi nem sikerült túl jól Kozákéknak, beragadtak, de aztán hamar „lábra kaptak”, olyannyira, hogy 250 méternél már a második helyen haladtak Sabrina Hering-Pradler és a 2012-ben bajnok Tina Diezte mögött. Csipesék féltávnál még csak a hetedikek voltak, de aztán felzárkóztak, s a vége kettős magyar siker lett: Kozákék nyertek Csipesék előtt. Az ötszörös ötkarikás bajnok Kozák ebben a számban is címvédőként szerepel a japán fővárosban. A szám döntőjét két óra múlva, magyar idő szerint 5.47 órakor rendezték.

A Kozák Bodonyi páros a harmadik, a Csipes-Medveczky kettős a negyedik lett.

Cikkünk frissül.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2021. augusztus 03. 09:19
Kis csalódás ez a bronz, ahogy Kozák is mondta. Természetesen óriási gratula minden éremhez.
Búvár Kund
2021. augusztus 03. 07:35
Hajrá csajok! Van még alkalom javítani!
MZperXXL
2021. augusztus 03. 06:34
Gratulálok, bár jobban reménykedtem...
Vainamoinen
2021. augusztus 03. 06:32
Szép volt lányok! Gratulálunk és büszkék vagyunk rátok! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!