Szokás mondani, kétszer indul útjára egy olimpia. Egyszer a megnyitóünnepséggel, másodszor az atlétikai számokkal. Szigorúan ezen az elég magas polcon belül csak egy átlagos napnak ígérkezett a mai a Tokiói Olimpiai Stadionban. Döntőt rendeztek férfi magasugrásban és női hármasugrásban, ami két csodálnivalóan megkomponált mozgásforma, valamint férfi 100 méteren, ami az ember feltehette kérdések legtermészetesebbjét – ki fut gyorsabban? – válaszolja meg. Ám a mai éremszámokban vagy mezőny, vagy verseny nem volt várható az idény alapján.
Utólag tudjuk: mit számít egy idény, ahol alig láttuk versenyezni a világelitet a legtöbb sportban?
Kezdjük az örökké emlékezetes mai döntővel, a férfi magasugráséval. Szinte a semmiből tíz versenyző is megugrotta a 230 centimétert. Az egy olyan magasság, amit sok ember partvissal tud csak leverni. Heten vitték át a 2.33-at is, soha még ennyien. Pedig az atlétika nem fiatal sportág, ha egy királynőről szabad ilyet mondani.
Ettől a magasságtól már egy-egy sikeres kísérlettel hatalmas előnybe lehet kerülni akár az aranyért is, kiélezett küzdelem folyt minden helyezésért. Nem csak magukkal az ugrásokkal, hanem a kihagyott, feljebb vitt lehetőségek pókerjátszmájában is. A bronzérmet a fehérorosz Maksim Nedasekau szerezte meg, mivel megugrotta az egy hónapja, Székesfehérvárott felállított országos csúcsát.
Az aranyért két légből font magasugró, az olasz Gianmarco Tamberi és a katari Mutaz Essa Barshim meccseltek.
Barshim 2018-ban a székesfehérvári Gyulai Memorialon kis híján megdöntötte a szám 1993-as világcsúcsát. A kis híjánt úgy kell érteni, hogy ennél kisebb híja geometriailag nem szerkeszthető egy magasugrásnak. Barshim azóta sérülései miatt nem jutott vissza ehhez a formájához.
Tamberi Rióba utazhatott volna élete formájában, aranyeséllyel, azonban eltörte a lábát. Emlékezetes jelenet, hogy amikor az aranyért ugrott most, Tokióban, kitette a pályára az akkori gipszét.
Mindketten leverték háromszor a 2.39-et, korábban egyikük sem hibázott. Ekkor mint két barát, megölelték egymást, abban a tudatban, kettejük közt szétugrás dönti el az olimpiai bajnoki címet. Az ölelkezés közben érkezett az egyik szervező, és közölte azt az új szabályt, amit egyikük sem tudott: rájuk van bízva, hogy szétugranak-e vagy ketten állnak fel a dobogó tetejére.