Nehezen indult, de sima lett: Ferencváros-Prishtina 3-0

2021. július 06. 19:36

Győzelemmel kezdte a magyar bajnok a Bajnokok Ligája első selejtezőjét.

2021. július 06. 19:36
null

Bár az Európa-bajnokság még csak az elődöntőknél tart, – 21 órától rendezik az Olaszország-Spanyolország összecsapást –  elkezdődtek a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezői is.

A magyar bajnok Ferencváros a tavalyi bravúros, BL-csoportkörrel végződő szereplését követően nem csak az első, de a második körben is kiemelt státuszt kapott. Így került össze az úgynevezett előselejtező győztesével, a koszovói bajnok FC Pristhinával.

A lebonyolításról annyit érdemes tudni, hogy lehetnek nézők a meccseken, – szépen meg is telt a Groupama Aréna – illetve hogy életbe lépett az UEFA legújabb szabálymódosítása, amely az idegenben lőtt gólok jelentőségének eltörléséről szól.

A Fradi első meccsén tehát otthon fogadta a koszovóiakat, ez volt a Szerhij Rebrov helyére érkező osztrák edző, Peter Stöger első tétmeccse is egyben. A zöld-fehéreknél ott volt a kezdőben a nemrég még Eb-kerettag Dibusz Dénes és Sigér Dávid, kisebb sérülés miatt

hiányzott azonban a szintén válogatott Botka Endre, valamint a Horvátországba igazoló Lovrencsics Gergő.

Az első félidő rendkívül döcögős játékot hozott: a Fradinak nem sikerült beszorítania ellenfelét, az adok-kapokból pedig a koszovóiak is eljutottak helyzetekig, egy meg nem adott lesgólon kívül több veszélyes szituációt is sikerült kialakítaniuk, míg a Ferencváros legnagyobb lehetősége egy Haratin-kapufa volt.

A 45. percben ott folytatták a csapatok, ahol az első félidőben abbahagyták, végül a 71. percben tört meg a jég, és beigazolódott a régi futballigazság: egy erősebb és egy gyengébb csapat meccsén általában csak az első gólig nehéz.

Tokmac gólját ugyanis 7 percen belül még kettő követte: a 74.-ben az új igazolás Mmaee köszönt be, majd a 78.-ban Blazic is betalált. Ferencváros-Pristhina 3-0, a visszavágót jövő héten kedden rendezik 20 órától a balkáni városban.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lotti
2021. július 19. 03:01
Árpád vére, hej...
Pandaka pygmaea
2021. július 12. 13:25
Sajnos a klubcsapatok márcsak így működnek... és nem csak nálunk és nem csak a fociban. De ez a jöttment szutyok nem ezért nem szereti az FTC-t.
llnnhegyi
2021. július 08. 10:22
A Fradi győztes!
vip era
2021. július 08. 10:22
A kötelező győzelmeket ,néha a legnehezebb behúzni. Megvolt ,menni kell tovább,minimum az EL csoportkörig,ha megint meg lenne a Bl csoportkör,azt nagy eredménynek tartanám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!