Nagy meccsre járó, a kedd estéjét ő is a nemzeti stadion lelátóján tervezte, de úgy tippelte, nélküle is összejön az 1-0-s hazai győzelem. Továbbjutást nem várt, a Fradit klasszisokkal jobb csapatnak tartja, képben volt az Európa-liga- és a Bajnokok Ligája-csoportkörös eredményeivel is.
Helyi viszonylatban a Pristina FC is nagyágyú. 1991 óta rendeznek önálló koszovói bajnokságot, melyet tizenegyszer megnyert, hét kupa- és tizenegy szuperkupa-győzelem mellett. A magyar csapatok közül a Vasasnak kifejezetten rossz emlékei vannak róla, a Közép-európai Kupa 1983-84-es kiírásában Angyalföldön 1-1-es döntetlen, Pristinában 4-2-es hazai siker született. Ekkor már épp nem Pálfi Béla edzette az együttest.
A vajdasági magyar szakemberhez köthető a klub aranykorszakának kezdete:
az irányításával 1982-ben az első helyen végeztek a másodosztály keleti divíziójában, és történetükben először feljutottak a jugoszláv élvonalba.
A mostani mérkőzésnek otthont adó Fadil Vokrri Stadion méltó helyszíne egy Bajnokok Ligája-selejtezőnek. Noha 1953-ban adták át, időközben több ráncfelvarráson átesett, jelenlegi formáját három éve nyerte el. A 13 500 férőhelyes befogadóképesség a szegednyi lakosságú Pristinához mérten optimális, de a nemzeti válogatott otthona is, szeptemberben Spanyolországot fogadja világbajnoki selejtezőn. A névadó, Fadil Vokrri labdarúgóként szerepelt a jugoszláv válogatottban, majd sportvezetőként tevékenykedett, 2018-as halálakor a koszovói szövetséget irányította. Olyannyira köztiszteletnek örvendett, hogy a létesítményt már aznap átkeresztelték.