Avagy hogyan változott az olasz válogatott az elmúlt években és minek tudható be az elmúlt két mérkőzés sikere.
A Testnevelési Egyetem sportmédia szakos hallgatóinak elemzése a Mandiner Sporton.
Szerda esti győzelmével Olaszország elsőként biztosította be részvételét az Európa-bajnokság kieséses szakaszában, így úgy tűnik, hogy az Azzuri visszatért az európai labdarúgás elitjébe, a 2018-as VB fiaskó után. Cikkünkben igyekszünk bemutatni, hogyan változott az olasz válogatott az elmúlt években és minek tudható be az elmúlt két mérkőzés sikere.
Az olaszok legutóbb 2016-ban szerepeltek kontinenstornán (ahol a negyeddöntőig jutottak), azóta jelentősen átalakult a játékoskeretük. A mostani csapatban csupán 7 olyan játékost (Bernardeschi, Bonucci, Chiellini, Florenzi, Immobile, Insigne, Sirigu) találunk, aki az 5 évvel ezelőtti Európa-bajnokságon is kerettag volt. Közülük csak hárman, Bonnucci, Chiellini és Florenzi játszott több mint 90 percet a tornán, így láthatjuk, hogy a csapat jelentősen átalakult, azonban a védelem alapja még mindig változatlan.
Jelenlegi edzőjével, Roberto Mancinivel szárnyal az olasz válogatott. Az olasz mesterrel már 29 meccs óta veretlen, 10 mérkőzést nyertek zsinórban és ezeken egyetlen gólt sem kaptak. 2,38 meccsenként szerzett pontjával minden idők legsikeresebb olasz edzőjének számít ebben a kategóriában. A képet kissé árnyalja, hogy ezen mérkőzéseken a holland válogatott volt a legerősebb ellenfelük. Az olaszok Antonio Conte után végre találtak egy olyan edzőt, aki jelentős klubkarriert tudhat magáénak három Serie A és egy Premier League trófeával.
Mancini alatt nemcsak a játékoskeret, hanem a játékfelfogás is megváltozott. A Conte által használt 3-5-2-es formáció helyett 4-3-3-as felállást alkalmaz, a reaktív játék helyett proaktivitásra törekszik. Az olasz focira jellemző stabil védekező stílust felváltotta a labdabirtokláson és a támadó futball priorizálásán alapuló játék. A 2016-os Európa-bajnokságon az olasz válogatott átlagban 44,8%-ban birtokolta a labdát, az idei kontinenstornán pedig már elérte az 56%-ot. 2016-ban mérkőzésenként átlagban 9,6 lövéssel próbálkoztak, most majdnem dupla annyiszor kísérleteznek, 18,5-el meccsenként. Ez a gólok számában is tetten érhető, hiszen a Mancini-féle Azzuri két mérkőzésen szerzett annyi gólt az Európa-bajnokságon (6), mint öt évvel korábban összesen, Conte edzősködése alatt.
Most tekintsük át az olasz válogatott Törökország és Svájc elleni mérkőzései alapján, hogy mi volt Mancini elképzelése a pályán és mitől ilyen hatékony csapata játéka. Védekezésüket legtöbbször már az ellenfél térfelén megkezdik, céljuk a labda mihamarabbi visszaszerzése. A török válogatott láthatóan nem tudott mit kezdeni ezzel az intenzív letámadással, ezt jól mutatja, hogy kapusuk Cakir 30-szor próbálkozott hosszú labdákkal. Ezekkel legtöbbször a jobbszélső Karamant kereste, aki mindössze a felé menő labdák 37,5%-át tudta sikeresen megjátszani. Ebből is következik, hogy az olasz hátsó sor is remekelt, mivel a légipárbajok megnyerésével elvették a labdabirtoklás lehetőségét az ellenféltől, csupán 37%-ban volt a törököknél a labda a mérkőzés folyamán. Ezzel a védekezéssel – ahogy azt az eredmény is mutatja – Svájcnak is meggyűlt a baja, hiszen összesen egy nagy helyzetet tudtak kialakítani. A védekezés hatékonyságát mutatja, hogy a tornán még nem kaptak gólt és összesen kilenc lövést engedtek ellenfeleiknek.
Támadójátékukat tekintve az olaszok egy elit csapat képét mutatják. A labda megtartására törekednek, sokat járatják és ebből igyekeznek helyzeteket kialakítani. Ez kissé ellentmond a klasszikus olasz stílusnak, de ezidáig hatékonynak bizonyul. A labdajáratás biztosításához a balhátvéd, Spinazzola magasan, a balszélen helyezkedik, a jobbhátvéd (Florenzi vagy Di Lorenzo) pedig behúzódik a pálya közepe felé harmadik belső védőnek. A törökök védelmét leginkább Berardi és Spinazzola révén a széleken tudták feltörni, mindkét játékos gólpasszig jutott a mérkőzésen. A svájciak erre készülve igyekeztek lezárni a széleket, így viszont a Jorginhio, Locatelli, Barella hármas került előtérbe, akik remek mérkőzést hoztak le. Jorginho 90%-os pontossággal passzolt és tíz sikeres labdája volt az ellenfél támadó harmadába, Locatelli mindkét lövéséből betalált, szintén 90%-al passzolt és nyolc pontos passza volt az ellenfél támadóharmadába, Barella pedig gólpassza mellett kialakított két helyzetet és négy sikeres passzt adott a tizenhatoson belülre.
Két mérkőzés után kijelenthető, hogy az előzetesen sötét lónak kikiáltott válogatott belépett a végső győzelemre is esélyes csapatok közé. A következő, Wales elleni meccsük már tét nélküli lesz, így akár pihentetni is tudják kulcsjátékosaikat az igazán nehéz párharcokra. Az igazi felmérőre azonban akkor kerül sor, mikor egy hasonló kvalitású csapattal mérhetik össze az erejüket. Ez valószínűsíthetően a belga válogatott lehet a negyeddöntőben.
Források: transfermarkt.com; fbref.com; whoscored.com
Nyitóképen: Az olasz labdarúgó-válogatott tagjai a Törökország-Olaszország mérkőzés előtt a római Olimpiai Stadionban 2021. június 11-én. Fotó: MTI/EPA/Pool/Andrew Medichini
A szolgálatok közlése szerint a nehéz időszakokban még többen csatlakoznak soraikba. Erre volt példa a vörösiszap-katasztrófa, az ukrajnai háború kitörését követő menekülthullám vagy idén ősszel a dunai árvíz.
„Magyarországnak víziója és stratégiája van, Európának nincsen” – mutattak rá.
A foci élet és halál kérdése? A foci több az életnél is? De az élet szintén sokkal több, mint a foci? Mindez egyszerre igaz.
Románia azon országok közé tartozik, amely nem ismeri el Koszovót független államnak.
Az izraeliek Franciaország elleni meccse körül is forrtak az indulatok.
„Az nem történhet meg, hogy férfiak vegyenek részt egy női mérkőzésen” – fogalmazott a republikánus politikus.
Nincsen stabil kormányzás Európa két vezető országában.
Ebből nincs olyan, hogy progresszív, hacsak nem számít annak az, hogyan húzzák meg a kést finoman és ügyesen a torkunkon.
