Megnyerte a SEHA Ligát a Veszprém

2020. szeptember 06. 22:27

Harmadik aranyérmét ünnepelheti a a regionális nemzetközi sorozatban a magyar csapat.

2020. szeptember 06. 22:27
null

A Telekom Veszprém megnyerte a férfi kézilabda SEHA Ligát, miután a horvátországi Zárában (Zadar) rendezett vasárnap esti döntőben 35-27-re legyőzte az északmacedón Vardar Szkopje csapatát.

 A Veszprém korábban háromszor szerepelt a regionális nemzetközi sorozat fináléjában: 2015-ben és 2016-ban arany-, 2017-ben ezüstérmet nyert. Az idei négyes döntőt eredetileg április 3-án és 5-én rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották és végül zárt kapuk mögött került rá sor.

A magyar együttes keretéből ezúttal Székely Márton, Nikolaj Markussen, Rasmus Lauge Schmidt és Kentin Mahé maradt ki.

Kiváló védekezéssel kezdte a meccset a Veszprém, és bár támadásban elkövetett néhány hibát, a nyolcadik percben már 5-1-re vezetett. Ezt követően a Vardar egy ideig tartotta a lépést ellenfelével, ám a 21. percben Sztevcse Alusovszki vezetőedző már másodszor kért időt, mert a továbbra is remekül védekező és hatékonyan támadó veszprémiek már hat találattal jobban álltak (13-7). A félidő hajrájában ismét hibák tarkították a magyar csapat játékát, így korábbi előnye a felére csökkent (15-12).

A második játékrész elején mindkét együttes elrontott néhány előkészítetlen lövést és ziccert is, majd amikor a Veszprém védekezése ismét összeállt, gyors ellentámadások végén növelte a különbséget, és a 37. perctől minden kapott gól után kettőt szerzett. A hajrára a magyar csapat kilencgólos vezetése miatt már nem maradtak izgalmak. A szinte végig kiválóan teljesítő veszprémi kapus, a spanyol Rodrigo Corrales 41 lövésből 14-et védett. A két csapat huszadszor találkozott egymással tétmérkőzésen, a veszprémiek öt vereség és négy döntetlen mellett 11. alkalommal győztek. A legeredményesebb játékosok: Nenadic 5, Manaszkov, Moraes Ferreira, Nilsson, Lékai 4-4, illetve Kalaras 6, Walczak, Jotic 4-4.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2020. szeptember 07. 15:28
GRATULÁLOK persze, DE inkább lenne a Vardarnak egy SEHA-kupa győzelemmel , a Veszprémnek meg egy BL-győzelemmel több!
brekker
2020. szeptember 06. 23:28
Balkán vagyunk-e? Kötelezően!
brekker
2020. szeptember 06. 23:25
SEHA-Liga: Elsőosztályú balkáni csapatok játszanak egymással. Amilyen megmérettetést hazai bajnokságban nem érnének el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!