Az argentin Julio Pablo Chacón elleni emlékezetes vereségről is beszél, amin „darabokra esett szét”. „Én is elfáradtam, semmi nem motivált, így a következő évben befejeztem. 320 mérkőzésből 305 győzelemmel, minden elérhető címet begyűjtve. Elégedett vagyok, önerőből, szó szerint vérrel és verejtékkel értem el mindent” – hangsúlyozza.
A manapság műsorvezetőként tevékenykedő bokszolót kérdeztük a politikai elköteleződéséről is. „Konzervatív, keresztény, istenhívő emberként nem támogathatnék más pártot, mint a Fidesz–KDNP-t. Nincs miért tiltakoznom, sőt azt sem titkolom, hogy rájuk szavaztam, de semmiféle kapcsolatom nincs a vezetéssel és Orbán Viktorral. Amit egyébként néha sajnálok, mert lenne miről beszélnünk a magyar sporttal kapcsolatosan” – fogalmaz Kokó.
A teljes interjú a Mandiner frissen megjelent lapszámában olvasható: kapható az újságárusoknál vagy előfizetés útján. Előfizetőink itt olvashatják el a teljes interjút online.
Fotók: Földházi Árpád