Visszatért a Special One

2019. november 20. 09:06

Újra a Premier League-ban vállalt munkát az utóbbi évtizedek egyik legellentmondásosabb edzője.

2019. november 20. 09:06

A Tottenham Hotspur labdarúgócsapata José Mourinhót nevezte ki vezetőedzőnek, mindössze pár órával azt követően, hogy megvált Mauricio Pochettinótól. A londoni klub szerda reggel jelentette be az 56 éves portugál érkezését, akivel a 2022/23-as szezon végéig szóló szerződést kötöttek.

Daniel Levy klubelnök közölte: Mourinho a sportág egyik legsikeresebb edzője, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik. „Óriási stratéga és képes motiválni a csapatát. Minden klubnál sikereket ért el, amelyeket edzett. Hiszünk abban, hogy képes energiát és hitet hozni az öltözőbe” – nyilatkozta.

Mourinho korábban már két angol klubnál dolgozott: előbb a Chelsea-nél két részletben, majd legutóbb a Manchester Unitednél, ahonnan tavaly decemberében kellett távoznia.

Elődje, a 47 éves argentin Mauricio Pochettino 2014 nyarától irányította a Tottenhamet, amely vezetésével az angol élvonal egyik meghatározó csapatává vált, bár a most zajló idényben 12 fordulót követően csak a 14. helyen áll a Premier League tabelláján. A londoni együttesnek Pochettinóval sem sikerült ugyan trófeát nyernie, de idén tavasszal története során először a Bajnokok Ligájában döntőt játszhatott, ahol a Liverpoollal szemben maradt alul.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stifwacar
2019. november 23. 22:31
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
ondiabind
2019. november 21. 04:27
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Tiszafa
2019. november 20. 13:42
Nem passzol a csapat mostani játékos állományának főleg támadó felfogása és Mourinhó defenzív játékrendszere. Mourinhó a nem gólt kapni elv mestere. Egy gólt rúgni, s végig bekkelni a meccset. Ő egy mesterien védekező csapatnál tudna nagyot alakítani, mint anno a régi Internél. Nyert is vele mindent. Bajnokságot és Bl-t is. Szerették is. Itt vagy kirúgja a csapat 80%-át, vagy hamarosan megbukik. A közönség meg hozzá van szokva a lendületes támadó focihoz, s ennek hiányában utálni fogják. Ugyan úgy nem fog beválni, mint a MU-nál. Nem is értem a Tottenham tulajdonosát, hová tette az eszét.
JMoflicheque
2019. november 20. 11:16
Murinnyó a "csinált" sztár. Ennyi pénzből más is tudna alkotni. A csapatokat edzői stáb irányítja, nem egy személy. Egy stáb élén akár én is lehetnék sínbohóc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!