A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek

„A 2015-ös migránsválság során több vezet európai politikus előirányozta a migráns közösségek integrálásának kívánalmát a többségi társadalomba. Ez a folyamat hosszú távon a bevándorló közösségek asszimilációjához vezethet. Az Európában hagyományosnak számító nemzeti és etnikai kisebbségi közösségek nyelve, hagyományai azonban az évszázados Európai értékek részét képezik, gazdagítva a kontinens történelmi kincseit, így e közösségek asszimilációja nem lehet kívánatos az európai döntéshozók számára. Ezért els lépésként szükséges definiálni és ennek mentén jogi státuszában megkülönböztetni a kétfajta kisebbségben élő közösséget.
 
Az első és legalapvetőbb megválaszolandó kérdés, hogy szükséges-e egyáltalán a kétfajta kisebbség elhatárolása? Véleményem szerint mindenképp szükséges, hiszen a megfelel jogi védelem garantálásához elengedhetetlen, hogy  pontosan definiáljuk az egyes kategóriákat, hiszen az shonos európai népek kiemelt státuszának biztosítása, így kultúrájuk megőrzése is csak a szükséges jogi distinkciók alapján biztosítható.
 
Egyre több kisebbségi jogokkal foglalkozó szakjogász szerint érzékelhető az igény a kétfajta kisebbség közti különbségtételre, hiszen a megfelelő jogi distinkciók új helyzetet teremthetnének Európa őshonos közösségei számára. A bevándorló kisebbségeket azért is szükséges megkülönböztetni az őshonos kisebbségektől, hiszen amíg az őshonos nemzeti közösségek külső hatalmi döntés eredményeként kerültek kisebbségi helyzetbe (»border - shifting«), a bevándorló kisebbségek önkéntes vállalásuk alapján válnak részeseivé egy idegen társadalomnak.

Ezen felül az is meghatározó, hogy amíg az őshonos közösségek történelmileg az európai nép részei, addig a bevándorló kisebbségek egy kulturális szempontból elétrő alapokon nyugvó társadalomból érkeztek, emiatt integrációjuk külön kihívásnak számít. Harmadrészt tekintettel kell lennünk arra, hogy a migrációs válság közepette a migránsok jogainak védelmének kérdése különösen felértékelődött, valamint a társadalmi közbeszédben is kiemelt helyet foglal el, mellyel szemben az őshonos kisebbségek jogvédelme korántsem központi téma, az őshonos közösségek magukra maradtak, különös tekintettel azokra a kisebbségekre, amelyeknek nincs anyaállamuk.
 
Ezt az elhatárolást, illetve az őshonos közösségek többletjogainak  biztosítását támasztja alá annak felismerése, hogy míg a bevándorló kisebbségek az európaitól teljesen eltérő kulturális alapokkal és történelmi hagyományokkal rendelkeznek, addig a kisebbségben élő őshonos közösségek és a többségben élő európai népek között kulturális azonosság és közös történelmi hagyományok figyelhetők meg. Másrészt a migránsok több országból, esetleg különböző földrészekről érkeznek, ekképpen az összetartozás-tudatuk sem annyira egységes, mint az évszázadok óta adott területen élő őshonos közösségek esetében. Az összetartozás-tudat pedig a nemzeti közösségek, így a kulturális sokszínűség fenntartásához elengedhetetlen, különösen a nemzeti közösségek európai integrációja miatt. Az integrációs hűség fenntartása elsődleges célja kell, hogy legyen az európai politikának, amely az shonos közösségek esetében az előjogok megadásával biztosítható, a bevándorló közösségek esetében pedig közösségeik integrációban történő érdekeltségének előmozdításával. (...)

Az európai uniós politikai színtéren leginkább a »hagyományos« és »őshonos« nemzeti kisebbségek (»traditional«, »autochtonous« national minorities) az uralkodó fogalmak. Így az Európai Parlament 2005-ös állásfoglalásában a »hagyományos vagy etnikai kisebbségek« (»traditional
 or ethnic minorities«) fogalmakkal találkozunk. Az állásfoglalás leszögezi, hogy a hagyományos vagy etnikai kisebbségek problémáinak legjobb kezelése a döntéshozatali eljárások során a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elveinek figyelembe vétele a tagállam legjobb gyakorlataival összhangban. Ezen felül az állásfoglalás elismeri, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségi közösségeknek sajátos szükségleteik vannak, melyek különböznek más kisebbségi közösségek szükségleteiről, erre pedig az Uniónak nagyobb figyelmet kellene szentelnie, tekintettel e kisebbségek megnövekedett számára a kibővült Európai Unióban.

A FUEN (Európai  Nemzetiségek Föderatív Uniója) »őshonos, nemzeti kisebbségekről« (»autochtonous, national minorities«) szól a kisebbségi közösségek jogait érintő alapdokumentumában.”