Ekkor rendezhet olimpiát Magyarország – ehhez politikai konszenzusra is szükség van

„Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak.”

Néhány magyar sportoló már csütörtökön elutazik idei olimpiai játékoknak helyet adó Rio de Janeiróba, a legnagyobb kontingens azonban majd szombaton kel útra, őket a szurkolók is elbúcsúztathatják.
Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok a jövő pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok helyszínére. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának keddi beszámolója szerint a csütörtökön reggel 6 óra után induló repülőgéppel utazik többek között két tornász és két úszó, valamint edzőik, illetve az egészségügyi csapat. A delegáció legnagyobb része szombaton repül, őket a Syma Csarnoknál a szurkolók is elbúcsúztathatják reggel fél 8-tól 8-ig.
Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes vasárnap érkezett a brazil világvárosba, ahol név szerint megerősítette a magyarok nevezését, akkreditációját. Fábián László csapatvezető a csapatiroda tagjaival helyi idő szerint hétfőn délelőtt érkezett meg Rióba, hogy előkészítse a sportolók és sportszakemberek fogadását.
Az elmúlt napokban többek között az ausztrálok, az argentinok, a britek és a fehéroroszok is panaszkodtak az olimpiai falu létesítményeinek rossz állapota miatt, de Fábián Lászlónak a MOB honlapján olvasható nyilatkozata szerint a magyaroknak nem kell ilyesfajta nehézségekkel szembenézniük. „Egyik első feladatként hétfő délelőtt átvettük a magyarok szálláshelyét. Egy alapos takarítás még ráfér a szobákra, néhány apró szerelés még itt-ott hátravan. Akad, ahol például a lámpákat szerelték fel, de van még 11 nap a megnyitóig” – emelte ki Fábián.