A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége korábban azt a célt tűzte ki, hogy a női és a férfi válogatott is ott legyen a riói olimpián. A férfiaknak ehhez bravúrosan kellene szerepelniük a januári lengyelországi Európa-bajnokságon, mivel lemaradtak az idén januári katari világbajnokságról.
Az olimpiákon 1976 óta van ott a férfi és a női kézilabda is. Azóta, leszámítva az 1984-es Los Angeles-i játékok bojkottját, mindig indult legalább az egyik magyar válogatott. Előtte pedig 1936-ban és 1972-ben férfi tornát rendeztek a nyári olimpián, és azokon is ott voltak a magyarok. Így ha Rióban egyik magyar csapat sem szerepelhet, akkor megszakad ez a szép sorozat.
Tartalékként jelentkeztünk az olimpiai selejtezőkre
Miután a vb-11. és Eb-6. Magyarország mind világbajnoki, mind Európa-bajnoki eredménye alapján a legjobb helyen végzett csapat, amely nem szerzett közvetlen olimpiai vagy az olimpiai selejtezőtornákon való részvételre jogosító kvótát, ezért a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) arról tájékoztatja a Nemzetközi Kézilabda Szövetséget, hogy első számú tartalékként bármelyik, az olimpiai selejtezőkre részvételi jogot szerző válogatott visszalépése esetén készen áll az indulásra. Az MKSZ közleménye szerint mivel a világbajnokság eredményei alapján Európa mellett az amerikai kontinensről szerepelhet két csapat az olimpiai selejtezőn, mégpedig a Pán-Amerikai Játékok 3. és 4. helyezettje, Uruguay és Mexikó, utóbbi csapatok esetleges visszalépése és egy újabb európai csapat részvétele szakmailag is megalapozott lehetne.
Eredmények: