A május 30-ig tartó Bringázz a munkába! (BAM) kampány nyitórendezvényen Völner Pál, az NFM államtitkára elmondta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésére, az elmúlt négy évben 500 kilométer kerékpárutat adtak át és újítottak meg, s a tervek szerint tovább bővül a kerékpárút-hálózat. Hozzátette: ennek részeként 2015-ben megkezdődhet az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése, a főváros a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése, a Balaton körüli bringakör korszerűsítése, kiegészítése. Völner Pál szólt arról is, hogy a hálózat fejlesztése mellett kialakul a kerékpárutak központi nyilvántartó rendszere is az országban.
László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy a kerékpározást népszerűsítő hét éve tartó kampányhoz egyre többen csatlakoznak, az utóbbi időben Budapesten évi 30-40 százalékkal növekedett a kerékpáron közlekedők száma, szeretnék, ha az idén is egyre többen bicikliznének. A kerékpáros klub adatai szerint a lakosság 45 százaléka használja a kerékpárt közlekedésre. Európában Magyarország a második „legkerékpárosabb” ország, Hollandiával és Dániával versenyez fej-fej mellett – tette hozzá.