Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kiemelt kerékpáros beruházásokat kormányhatározat nevesíti. Ide tartozik az EuroVelo 6 nevű nemzetközi kerékpáros útvonal Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése a Duna mindkét partján, a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése, valamint a balatoni bringakör korszerűsítése, kiegészítése. A három, összesen 600 kilométeres útvonalhoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányok nyár végéig elkészülnek, a jelenlegi ütemterv szerint a tervezés és engedélyeztetés után a kivitelezés legkorábban 2015-ben kezdődhet meg uniós forrásokból – mondta.
Berencsi Miklós, a KKK osztályvezetője a projektet bemutatva egyebek mellett szólt arról, hogy a döntés-előkészítő tanulmányként március végéig elkészül a 2014-2020-as időszakra vonatkozó komplex kerékpáros program, javaslatot tesznek a kerékpározással kapcsolatok feladatok koordinációját ellátó központi szervezetre, kidolgozzák a hosszú távon működő kerékpárforgalmi létesítmény üzemeltetési és fenntartási rendszerét.