A Telekom kerékpárkölcsönző rendszere megkezdi a tesztüzemet

2013. június 25. 16:39

Önkiszolgáló kerékpárkölcsönző rendszert indított saját dolgozói számára a Telekom (Magyar Telekom), az első teszthónapban közel 700 dolgozó használta a kerékpárokat – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

2013. június 25. 16:39

A telekommunikációs cég a kerékpárokat gyártó magyar Csepel Zrt.-vel együttműködésben indította el május végén a TeleBike-nak elnevezett szolgáltatást. Az ingyenesen kölcsönözhető városi kerékpárokat kizárólag a cég dolgozói vehetik igénybe, így munkaidőben gyorsabban és a legkisebb környezeti terheléssel juthatnak el egyik megbeszélésükről a másikra a cég budapesti irodaházai között.

Az őszig tartó, féléves pilot-időszak alatt 40 kerékpárral működik a TeleBike rendszer. A kerékpárokkal a Telekom, illetve a T-Systems Magyarország négy telephelye között közlekedhetnek a dolgozók. A bicikliket PIN-kód vagy ügyfélkártya segítségével kölcsönözhetik ki a rendszerbe regisztrált kollégák, probléma esetén pedig ügyfélszolgálat és forródrót segít megoldani a helyzetet.

A Csepel Zrt. a biciklik biztosítása mellett szállításukat és a rendszer karbantartását is végzi, a világon újdonságnak számító, utánfutóval felszerelt logisztikai, és egyben szerviz-kerékpárként is működő Stringbike típusú kétkerekűjével.

Az ötletgazda Telekom a kiépítésen túl a regisztrációs rendszer kifejlesztéséért, illetve a kerékpárok biztonságát biztosító megoldásokért felelt. Valamennyi biciklin GPS található, így hatékonyan védhetők lopás ellen.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!