Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Az öt magyar, illetve szlovák falut összekötő kerékpárútnak köszönhetően a korábban egymástól elzárt települések közvetlenül is összekapcsolódhatnak, a kerékpárosok kerülők nélkül tekerhetnek Zemplén tájain, kibővül a turisztikai kínálat, valamint erősödhet a gazdasági együttműködés is.
A magyar–szlovák-határ északkeleti térségében öt falut köt össze az a kerékpárút, amelyet a napokban adtak át, a beruházás csaknem kétmillió euróba került - tájékoztatta Lorschy András, az Öt falu kerékpárútja címmű projekt vezetője az MTI-t. Összességében csaknem 45 kilométernyi kerékpárút épült meg a térségben a magyar-szlovák határon átnyúló együttműködés keretében, uniós forrásból.
A magyar és szlovák települések (a magyar oldalon Pusztafalu, Füzérkajata, a határ túl oldalán pedig Szalánchuta, Brezina és Bista) konzorciuma 2010. szeptemberében kezdte meg a meglévő erdei és mezőgazdaság utak kerékpárúttá történő fejlesztését – közölte Lorschy András. Az útnak köszönhetően a korábban egymástól elzárt települések közvetlenül is összekapcsolódhatnak, a kerékpárosok kerülők nélkül tekerhetnek Zemplén tájain, kibővül a turisztikai kínálat, valamint erősödhet a gazdasági együttműködés – tette hozzá.
