Vitézy megint a Fidesz egyik ötletét próbálja lenyúlni

Megint más tollaival ékeskedik Vitézy Dávid.

Megerősítik a 33-as főút burkolatát, és azzal párhuzamosan kerékpárutat alakítanak majd ki Poroszló és Tiszafüred, valamint biztosítani fogják a Tisza-hídon a kerékpáros közlekedést.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közbeszerzést írt ki a 33-as főút Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszának 11,5 tonnás burkolaterősítési kivitelezési munkáira, eredményes pályáztatás esetén a munkálatok az idén ősszel kezdődnek és várhatóan 2015 nyarára befejeződnek – közölte a beruházó szerdán. A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a teljes nyomvonalon, 37,7 kilométer hosszan megerősítik a burkolatot, emellett korszerűsítik a tiszafüredi Tisza-hidat, és belterületi csomópontot építenek Tiszafüreden.
A 33-as főúttal párhuzamosan Poroszló és Tiszafüred között kerékpárutat alakítanak ki, valamint a Tisza-hídon is biztosítani fogják a kerékpáros közlekedést. A kivitelezés közbeszerzési kiírása várhatóan év végén megjelenik.
A beruházás során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelmi szempontokra, 279 fát és 2390 cserjét telepítenek – írja közleményében a NIF.