Megnyílt a Párizs-London kerékpárút

2012. június 24. 14:55

Szombaton megnyitották a Párizs-London közötti 400 kilométeres zöldutat.

2012. június 24. 14:55

A párizsi polgármesteri hivatal és több francia város önkormányzata szombaton megnyitota a London-Párizs zöldutat, ami egy több éves projekt eredménye, egy több mint 400 kilométer hosszú kerékpáros útvonal (ebből a franciaországi szakasz Párizs és Dieppe között 246 km), amelyben egyaránt van zöld út, illetve kerékpársáv. (A zöldutak többfunkciós útvonalak, amelyeket gyalog, kerékpáron, lovon illetve más autó- és motormentes módon közlekedő vagy túrázó emberek számára hoznak létre.) Turisták, kerékpáros turisták, kerékpárosok pedálozhatnak Párizsból Dieppe-be, majd kompra szállhatnak, hogy az angliai Newhavenből kerekezhessenek egészen Londonig.

A végleges, többségében zöld utakból álló útvonal teljes elkészültéig egybefüggő útvonalat jelöltek ki Párizs és London között az olimpiai játékokra, amelyeket július 27-től augusztus 12-ig tartanak Londonban. „Keréktávolságra van az olimpia” – örvendezett közleményében Annick Lepetit közlekedésért felelős párizsi alpolgármester. A kerékpárutat Bertrand Delanoë párizsi főpolgármester avatta fel több brit személyiséggel együtt a Notre-Dame székesegyház előtti téren, a francia utak 0 kilométerénél.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!