A szolnokiak kétevezősében komoly lehetőségek vannak

2012. május 13. 15:54

Az eddigi versenyeinken lassabb tempóval haladtak a legények, mint a riválisok. Meggyőződésem azonban, hogy az olimpia idejére mi is elérjük a szükséges csapásszámot.

2012. május 13. 15:54
Molnár Dezső

- Az eredmények minden esetre bíztatóak voltak, hiszen 2011-ben a világbajnokságot leszámítva,  minden versenyen az A-döntőbe, tehát az első hat közé sikerült fiainak bejutniuk.

„A Vb-t számunkra teljesen új, szokatlan időrendben bonyolították le: a korábbi 3-4 napos menetrendet egyhetesre elnyújtották. Ennyi ideig nem tudtam bennünk fenntartani a szükséges feszültséget, ennek is köszönhető, hogy csak a 11. helyet szerezték meg.”

- Az idei szezonra történő felkészülést egy nem tervezett műtét zavarta meg.

„Simon Bélának a térdét márciusban meg kellett operálni, ami a direkt célirányos edzéseket legalább három hétig hátráltatta. Elsősorban ennek tudható be, hogy az eddigi versenyeinken lassabb tempóval haladtak a legények, mint a riválisok. Meggyőződésem azonban, hogy az olimpia idejére mi is elérjük a szükséges csapásszámot.”

- Mire tartja képesnek tanítványait az ötkarikás játékokon?

„A B-döntőbe kerülés alapkövetelmény, ez a 7-12. helyek egyikét jelentheti majd a végelszámolásnál. Az igazság az, hogy a mezőnyből mindössze egyetlen páros, a háromszoros világbajnok, újzélandi Murray-Bond kettős emelkedik ki. Az első üldöző bolyt a német, az angol, a görög és a kanadai evezősök alkotják, a második csoportban kell lenniük a román, a holland és az ausztrál legénységgel együtt a mieinknek is. Ez legrosszabb esetben is a kilencedik helyet jelentené, de szerintem ebben a párban jóval nagyobb lehetőségek is benne vannak.”
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!