Három nagy témakörre fókuszálunk: a zöld átállásra, az egészséges életre és a digitalizációra. Napjainkban itt vetődnek fel a legégetőbb társadalmi és gazdasági kihívások, és ezek azok a kulcsterületek, amelyeken Magyarország leginkább versenyképes tud lenni, illetve az Európai Unió átfogó céljai is ezekre fókuszálnak ebben az időszakban. Elsősorban itt keresünk új, piacképes, támogatásra érdemes megoldásokat. A három fókuszterület mindegyikére 10-10 milliárd forint keretösszeget fordítunk. Ugyanakkor a máshonnan származó kiváló ötletekre is nyitottak vagyunk, ezért a felhívásban további 5 milliárd forintot irányoztunk elő olyan előremutató innovációs projektekre, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak az említett fókuszterületekhez. Minden ígéretes fejlesztésnek, innovációnak megvan tehát az esélye, hogy támogatást nyerjen.
Azt már tudjuk, hogy kkv-k és egyetemek, kutatóintézetek − ez utóbbiak konzorciumi partnerként – részt vehetnek a pályázatban. Mi a helyzet a nagyvállalatokkal? Ők kimaradnak?
Konzorciumi tagként őket is szívesen látjuk, hiszen a nagyvállalatok- és a kkv-k közötti tudásáramlás és tudásvalorizáció, tehát a közös értékteremtés elősegítése szintén fontos célkitűzésünk. A lényeg, hogy a benyújtott projektek valós problémára kínáljanak megoldást, tényleges piaci potenciállal rendelkező, üzleti tervvel alátámasztott fejlesztést vagy innovációt valósítsanak meg, ami magában hordozza az esélyt a támogatás megtérülésére.