Ezt kérte Putyin a Hamásztól, a terroristák teljesítették a kérést

Az ügyet az Hamász katonai szárnyának számító „al-Kasszam Brigádok” hozta nyilvánosságra.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Az ügyet az Hamász katonai szárnyának számító „al-Kasszam Brigádok” hozta nyilvánosságra.


„Mindez alátámasztja, hogy Putyin stratégiai hibát követett el Ukrajna lerohanásával” – szögezte le a NATO-főtitkár.


Ezzel akarják Kijevet béketárgyalásokra kényszeríteni.


Podoljak szerint az oroszok csak úgy tettek, mintha tárgyalnának.


Az unió ünneprontója, a 30-as évek és Belgium szétesése miatt is aggódik a lap.


Erős listát villantott a brüsszeli lap.


Az Oroszországi Föderáció nemcsak a saját, hanem az egész világ szabadságáért küzd – állította az orosz elnök.


Hollandiában győzedelmeskedett a józan ész, Izraelben fontos túszcsere zajlik, Ukrajna az összeomlás szélén.


Úgy tűnik: nemigen számít, hogy még az ukránok is bevallották, hogy csak a NATO-csatlakozás téma miatt tart még a háború.


Mint a lap felidézi: az EU korábban azt ígérte, hogy az elkövetkező években 50 milliárd eurót biztosít Kijevnek, de ennek teljesítése kétségessé vált.
