Az évszázad mérkőzése: Kijevért folyik a harc Klicsko és Zelenszkij között

Évek óta folyik a politikai boksz a két politikus között. Az elnöknek egyelőre nem sikerült bevinni a végzetes ütést a kijevi főpolgármesternek.

Zelenszkij kabinetvezetője, a de facto második ember Ukrajnában; az ő famulusa például az új külügyminiszter, Andrij Szibiha kinevezésében is. Az elnöki hivatal vezetőjeként számtalanszor hangoztatta, hogy szerinte a Nyugat könnyen rá tudja szorítani Oroszországot, hogy adja fel a háborút, csak akarnia kell.

Évek óta folyik a politikai boksz a két politikus között. Az elnöknek egyelőre nem sikerült bevinni a végzetes ütést a kijevi főpolgármesternek.


Rosszul reagált az ukrán elnök.


Volodimir Zelenszkijt Donald Trump egyik kijelentéséről kérdezték, amelyben az amerikai elnök Oroszországot és Ukrajnát „játszótéren civakodó gyerekekhez” hasonlította.


A volt ukrán miniszterelnök szerint ez már agónia, és teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikaiak elengedték Zelenszkijt, most pedig azon dolgoznak, hogy eltávolítsák őt a hatalomból.


Volodimir Zelenszkij az Egyesült Államokat okolja a kialakult helyzet miatt.


A Politico véleménycikkszerzője hűti a kedélyeket Ukrajna EU-tagságának siettetése kapcsán.


A kémügy csak rátett egy lapáttal a meglévő problémákra, amelyek egyik fundamentuma az Ukrajna EU-csatlakozása körüli európai vita, a kevés információ miatt azonban óvatosan kell bánni a különböző kijelentésekkel – véli a külügyi szakértő.


Moszkva egy háromnapos Győzelem napi fegyverszünettel válaszolt.


A lap szerint Trump békejavaslata az oroszoknak kedvez, holott csak bevallottan jobb Oroszországot és jobb Ukrajnát akar építeni Amerika.


„A mi logikánk szerint feltételek nélkül kell tárgyalni” – hangsúlyozta az ukrán elnöki iroda vezetője.
