Bár a piaci túlkínálat veszteségessé teszi a bányászatot és a finomítókat is erős nyomás alá helyezi, a kínai gigavállalatok, mint a CATL vagy a BYD (mindkettő Magyarországon kezd gyártani a nagyon közeli jövőben) hallani sem akar arról, hogy az évek munkájával kiépített saját, egyetlen kézben lévő ellátási láncuk (a bányától az eladásig) egyetlen szemén is gyengítsenek.
Amit buknak a bányászaton, azt éppen az ellátási lánc más pontjain vissza tudják nyerni, vagyis a kitermelési veszteséget le tudják nullázni a gyártási és logisztikai folyamat más pontjain.
A nyugati just in time üzleti gondolkodással ellentétben a kínai vállalatok a jövővel is kalkulálnak: az elektromos autók piacának lassulása hamarosan visszafordul (a Nemzetközi Energiaügynökség a globális kereslet megduplázódását prognosztizálja az évtized végére), ami a kínai vállalatok piaci részesedésének időtállóságát igazolja majd – miközben jelenleg a bányászati szegmens kapacitásnövelése profit szempontjából szinte feleslegesnek tekinthető.
A lítiumtermelés hosszú távú stratégiává vált Kínában. Akkor sem csökkentenének már kapacitást, ha az árak tovább zuhannának vagy az amerikai–kínai kereskedelmi háború varázsütésre drasztikusan enyhülni kezdene. Peking minden lehetőséget kihasznál az importfüggőség csökkentésére, az erőforrás- és nyersanyagbiztonságot pedig nemzeti szintre emelve kezeli prioritásként. Hszi Csin-ping több mint tíz éve dolgozik az ország önellátási képességeinek felpörgetésén, a Trump-korszak beköszönte pedig csak felgyorsította az erre irányuló törekvéseket. A teljes ellátási láncok birtoklása immár nem pusztán gazdasági, de politikai stratégiává vált.
***