Az Egyesült Államok kormánya 2027-től, illetve 2030-tól az Amerikában újonnan forgalomba hozott járművekre érvényes szabályozást vezet be, amely szigorúan tiltja a kínai és orosz technológiai megoldások alkalmazását a személy- és kishaszonjárművekben, 4,5 tonna összsúlyig. A bejelentett intézkedés célja a nemzetbiztonság védelme és az adatlopások kockázatának minimalizálása. A szabályozás a szoftverek és a hardverek területén is jelentős változásokat hoz, különösen az említett dátumok után az USA-ban forgalomba hozott modelleknél.
A lépés kimondatlanul is az olyan helyi gyártókat védi, mint a General Motors, a Ford vagy a Tesla, bár nekik sem lesz könnyű dolguk, hiszen az autóik elektronikáját jelentős részben Ázsiából szerzik be, és az olcsóbb kínai megoldásokat ezek után vagy helyi, tajvani, esetleg európai hardverekre, szoftverekre kell cserélni.
A francia AFP hírügynökség pekingi tudósítójának anyaga szerint (amelyet a France24 portál hozott le részletesen) az új szabályozás központi eleme, hogy a járművekben semmilyen kínai vagy orosz eredetű technológiát nem lehet használni. Ez vonatkozik mind a szoftverekre – mint például a járműkapcsolati (VCS) és az automatizált vezetési rendszerekre (ADS) – mind a hardveres elemekre, például a kamerákra, a mikrofonokra és a GPS-ekre. A rendelkezés az amerikai gyártású járművekre is érvényes, amennyiben azokban külföldi technológiai megoldásokat alkalmaznak. A szabályozás bejelentésére reagálva Kína határozottan elítélte a döntést.