A szerző a Makronóm újságírója.
Ez év július 1-jétől Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A miniszterelnök az elnöki ciklus elsődleges feladataként az uniós versenyképesség feltámasztását jelölte meg. A hanyatlás elsősorban a világgazdasági realitásokat figyelmen kívül hagyó elhibázott brüsszeli döntéseknek köszönhető, a gazdasági növekedés addig nem is indítható be, amíg a döntéshozói és végrehajtói szinten a szemlélet meg nem változik.
Orbán Viktor akkor úgy fogalmazott: Európa gazdasági növekedése globálisan teljesen lemaradt. Míg a nagy, normális esetben gazdasági motorként működő tagállamok növekedése idén alig éri el az 1 százalékot, az Egyesült Államokban 3, Kínában közel 5, Indiában 7 százalékos bővülést prognosztizálnak. Az unió már nem vonzó terület a befektetőknek, nemcsak a külföldiek, de az európai vállalatok is inkább más piacokon keresik a lehetőségeket. „Az energiaárak háromszor-ötször magasabbak, mint az Egyesült Államokban, az európai vállalatok veszítenek versenyelőnyükből, és kénytelenek a forrásokat az innováció helyett a számlák kifizetésére fordítani” – írta.
Új gazdasági jövőképre van szükség
Michael Spence Nobel-díjas közgazdász a Project Syndicate-en nemrég megjelent esszéjében szintén az unió gazdasági teljesítményéről osztotta meg lesújtó véleményét. Mint írja: az EU jelenlegi iránya nélkülözi a jövőképet, és a biztos gazdasági stagnálás irányába vezet. A probléma szerinte az alapoknál kezdődik: Brüsszel és a tagállamok azért nem találnak kiutat a válságból, mert nincs világosan meghatározott céljuk. A rövid távú megoldási kísérletek mellett elfelejtették feltenni önmaguknak az egyszerű, de kritikus kérdést: „milyennek kellene lennie az Európai Uniónak – innováció, gazdaság, biztonság és ellenálló képesség szempontjából – egy évtized múlva?”.
Európát sokkok sorozata érte az elmúlt években. A világjárvány után azonnal jött az ukrajnai háború, ami hozta magával az energiaválság berobbanását és a háborús inflációt. A pandémia katasztrofális gazdasági hatásai a mai napig érezhetők: globálisan a központi bankok még csak most jutottak el odáig, hogy hosszú távú kamatcsökkentésről mernek beszélni. A kamatdöntések jótékony hatással lesznek a rövid távú üzleti döntésekre, de nem oldják meg az EU legsúlyosabb problémáit, amelyekre tüneti kezelés helyett hosszú távú stratégiát kellene kidolgozni.
A biztonsági kihívások mellett – amelyek eszelős tempójú fegyverkezési versenyt indítottak el a védelmi kiadások folyamatos növelésével – a legnagyobb gondot a termelékenység lassulása okozza, amely olyan méreteket öltött, hogy szakadéknyi különbség kezd tátongani az EU-s és az amerikai versenyképesség között.
Amennyiben az unió nem tudja megoldani a lemaradását, esélye sem lehet hosszabb távú növekedéssel tervezni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a strukturális változások fő mozgatórugója, a technológiai innováció területén az Egyesült Államok és Kína is évekkel az Európai Unió előtt jár, legyen szó (a magyar uniós elnökség egyik prioritásának tekintett) MI-fejlesztésről, félvezetőkről vagy kvantumtechnológiáról.