Kirúgták az Intel főnökét, Trump vakarhatja a fejét

Pat Gelsinger hatalmas ambícióval ült be 2021-ben az Intel vezérigazgatói székébe. Példaképének és mentorának tekintette a Budapestről származó Gróf Andrást, aki már Andy Grove néven alapította meg és futtatta csúcsra az Intelt, és aki ellentmondást nem tűrő módon verte át briliáns ötleteit az igazgatótanácson. A különbség az volt a magyar zseni és Gelsinger között, hogy a jelek szerint utóbbinak a rossz ötleteket is sikerült áterőszakolnia a vállalati zsűrin – ami végül a cég zuhanását és az ő kirúgását eredményezte. Pedig óriási tervei voltak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos gyártással, technológiai ugrásokkal és óriási profittal kecsegtetve a befektetőket. Azoknak azonban szűk négy év elteltével elfogyott a türelme. Gelsinger éppen az ellenkezőjét valósította meg annak, amit ígért.  

Az Economist összesítése szerint a vállalat bevétele tavaly már csak 54 milliárd dollár volt, ami egyharmados csökkenésnek felel meg a Gelsinger előtti éra mutatóihoz képest. A múlt hónapban nyilvánosságra hozott adatok szerint az Intel a harmadik negyedévben 16,6 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el, az idei prognózis összességében 3,7 milliárdos bukást jelez. Ez 1986 óta az első nettó veszteség lesz a vállalat történetében. A cég augusztusban, 1992 óta először, nem fizetett osztalékot, majd bejelentette, hogy a 130 ezer alkalmazottjának mintegy 15 százalékát kirúgja. Rímelve a negatív számokra, az Intel-részvények a Gelsinger-korszakban mintegy 60 százalékot estek. Ezek után nem csoda, hogy a részvényesek a vezető fejét követelték – és meg is kapták. 

A takaró és a nyújtózkodás 

Gelsingerrel nem az volt a probléma, hogy nem tudta, mit kellene csinálni, hanem az, hogy nem tudta megvalósítani azt. 2021-ben az Intel még vezető szerepet játszott a chiptechnológia területén, főként az adatközpontok és a PC-chipek szegmensében. Az azonban már akkor is látszott, hogy a vállalat igen nehézkesen értelmezi az okostelefonok és a mesterséges intelligencia által megjelent új kihívásokat.  

Gelsinger a vesztes helyzetet egy váratlan és szokatlan húzással fordította volna meg. Szétválasztotta a vállalat tervezési és gyártási szegmensét, mégpedig úgy, hogy az előbbi fejlesztéseinek a gyártását külső vállalatokra bízta, míg utóbbit éppen a konkurens vállalatok termékeinek gyártási szolgálatába állította. A mutáns modelltől a fejlesztés és a nyereség berobbanását várta, és nagy önbizalommal bejelentette, hogy 2030-ra az Intel a második legnagyobb vállalattá válik a TSMC után. 

Nem számolt azonban a költségekkel. Az Intel éppen akkor kezdett el gigagyárakat építeni az Egyesült Államokban 100 milliárd dollár értékben, amikor a nyereség meredek zuhanásba kezdett. Emlékezhetünk az ambiciózus európai tervekre is: Németország hajlandó lett volna 10 milliárd euróval beszállni a magdeburgi üzem létrehozásába, ám az Intel évekig tartó alkudozás után idén szeptemberben végül visszavonulót fújt, elméletileg két évvel, a gyakorlatban valószínűleg végleg leállítva a projektet. Ha nincs nyereség, nincs terjeszkedés. 

Mit tesz Trump? 

Amikor a finanszírozási hiány már üvöltően nyilvánvalóvá vált, az Intel a legkézenfekvőbb megoldást választotta: Joe Biden chiptörvényének ernyőjét. Az elnök óriási pénzalapot hozott létre az amerikai chipgyártók kapacitásnövelésének és beruházásainak megsegítése érdekében, Gelsinger tehát oda tartotta a markát, ahonnan a pénz folyt: az elmúlt hetekben kapott is 8 milliárd dollárnyi támogatási ígéretet. Ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy a vállalat már pénzügyileg és szervezeti struktúrájában is szétválasztja a tervezői és a gyártói üzletágat, a teljes váltásra azonban még nem került sor – és nem tudni,  

Az Intel súlyos helyzete a hivatalát januárban elfoglaló Donald Trumpot is dilemma elé állítja. Neki kell ugyanis megoldania vagy teljesen elengednie az amerikai chipipar egyik legfontosabb szereplőjének problémáját. A túlzó állami kiadások lefaragásával és a kormányzati hatékonyság fokozásával megbízott agytrösztduó, Elon Musk és Vivek Ramaswamy máris bírálta a Biden-féle 8 milliárd dolláros támogatást, amire nem ösztönzőként, hanem egy bukott vállalat lélegeztetőgépre kapcsolásaként tekintenek.  

Trump az egész chiptörvényt pénzkidobásnak tekinti, ahogyan a monstrummá hizlalt zöldátállási protekcionista támogatásokat is, ám közben erős nemtetszését fejezte ki Tajvan chipgyártási dominanciájával kapcsolatban, azt sérelmezve, hogy az megkárosítja az amerikai félvezetőipart. A furcsa kettősség megoldása egyelőre nem egyértelmű. Amennyiben Trump meg akarja menteni az Intelt, azzal gyakorlatilag a Biden-törvény és az alá pakolt állami összegek létjogosultságát fogja igazolni. Ha nem ezt teszi, akkor elengedi a legnagyobb gyártó kezét, és az amerikai kapacitásokat tulajdonképpen átengedi a TSMC-nek – természetesen azzal a feltétellel, hogy a gyártás szigorúan az Egyesült Államok területén történik.  Hogy melyik verzió lesz kompatibilis a Make America Great Again-elvvel, az néhány hónapon belül kiderül.  

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: Flickr 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.