Egy friss kutatás meglepő eredménye szerint bár a globális felmelegedés folytatódik, annak üteme az elmúlt évtizedekben nem gyorsult. Ez új megvilágításba helyezheti a klímaváltozás kutatását, és jól mutatja a „tudományos jóslatok” számos bizonytalansági faktorát.
Az éghajlatváltozásról szóló diskurzusokat egyre inkább a „világvége” attitűdű megnyilvánulások határozzák meg, különösen a közelmúltban tapasztalt rekordhőmérséklet-adatok, árvizek, hurrikánok és más szélsőséges időjárási események miatt. Egy új kutatás azonban, amelyet a neves Nature Communications Earth & Environment című folyóiratban a Kaliforniai Egyetem (UC Santa Cruz) tudósai publikáltak, kicsit más megvilágításba helyezi ezt a képet.
A kutatók arra jutottak, hogy bár a globális hőmérséklet folyamatosan emelkedik, a felmelegedés üteme az elmúlt ötven évben meglepően egyenletes maradt, és nem gyorsult olyan mértékben, mint ahogyan azt sokan gondolnák.
Ez az eredmény arra késztet, hogy újragondoljuk, hogyan értelmezzük a klímaváltozás folyamatait, valamint annak társadalmi és politikai következményeit.
A mai világban, ahol az éghajlatváltozást gyakran sürgős válságként kezelik, amely azonnali és radikális lépéseket igényel, ez a felmérés új szempontokat vet fel. A kutatók olyan megbízható forrásokból származó globális hőmérsékleti adatokat elemeztek, mint a NASA, valamint az NOAA, és szigorú statisztikai módszerekkel dolgoztak. Az eredménnyel tisztább képet kaphatunk a föld felmelegedésének valós folyamatáról. Ugyanakkor ez az új szemlélet bonyolultabb kérdéseket is felvet, amelyekre érdemes odafigyelni és továbbgondolni. Ezek közül talán a legnagyobb, hogy mi számít jelentős változásnak és mi nem.
Hőmérsékleti küszöbértékek: az éghajlattudomány legfontosabb mérföldkövei az iparosodás előtti szinthez képest mért 1,5 és 2 °C-os határértékek, amelyeket a párizsi megállapodás is meghatározott. A globális felmelegedés jelentős változásáról akkor beszélhetünk, ha az átlaghőmérsékletek tartósan meghaladják ezeket a küszöböket egy meghatározott időszakon keresztül. Például az IPCC és számos klímatudós azt javasolja, hogy ha a hőmérséklet 20-30 éven át egyfolytában magasabb ezeknél a határértékeknél, akkor az éghajlati viszonyok jelentős változásáról van szó. Annak meghatározásához, hogy a hőmérséklet megváltozása statisztikailag jelentős-e, a kutatók hosszú távú adatokat elemeznek és hőmérsékleti anomáliákat számítanak ki – vagyis azt, hogy a jelenlegi időjárási körülmények mennyiben térnek el a történelmi átlagoktól. A jelentős változást gyakran úgy definiálják, hogy az eltérés meghalad egy bizonyos statisztikai küszöbértéket, például egy szórást az adott időszak átlaghőmérsékletéhez képest. Ha a globális hőmérséklet több évtizeden keresztül több mint 0,2 °C-kal haladja meg a történelmi átlagot, azt már jelentős változásnak lehet tekinteni. Továbbá az sem elegendő, ha a hőmérsékletek rövid időre lépik át a kritikus küszöbértékeket, annak az időtartama is kulcsfontosságú. A párizsi megállapodás is a hosszú távú trendekre helyezi a hangsúlyt, nem pedig az átmeneti kiugrásokra. Például ha a globális hőmérséklet több éven vagy évtizeden át folyamatosan meghaladja az 1,5 °C-ot, az jelentős változásnak számít, ami komoly hatásokkal járhat a klímapolitikai döntésekre és az alkalmazkodási stratégiákra.
Mivel eléggé megosztó jelentésről van szó, állásfoglalás helyett inkább vegyük számba az adott tanulmány kapcsán a pró és kontra érveket.
A UC Santa Cruz kutatásának egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága a statisztikai elemzéshez alkalmazott szigorú módszertan. A kutatók jól bevált küszöbértékeket használtak annak meghatározására, hogy mikor beszélhetünk a felmelegedés ütemének valódi változásáról. Ez a precíz megközelítés mindenképpen hitelessé teszi az eredményeiket. Az ilyen módszertani szigor különösen fontos az éghajlattudományban, hiszen az adatértelmezés jelentősen befolyásolhatja a közvéleményt és a kormányzati döntéseket.
A tanulmány továbbá rávilágít egy lényeges pontra, ami gyakran tévesen jelenik meg a köztudatban: bár az extrém időjárási jelenségek egyre gyakoribbak és súlyosabbak, ez nem feltétlenül jelenti a globális felmelegedés ütemének felgyorsulását. Ez a különbségtétel azért fontos, mert segít elválasztani a rövid távú ingadozásokat a hosszú távú trendektől. Ezzel a kutatás lehetőséget ad árnyaltabb, pánikhangulat nélküli beszélgetésekre a felmelegedésről és annak következményeiről.
Nagy előnye az is, hogy lefekteti azokat a minimális küszöbértékeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a felmelegedés gyorsulásáról beszélhessünk. A kutatók ugyanis egy olyan keretrendszert biztosítanak, amelyre a jövőben a kutatások, a tudományos cikkek, a közvélemény és a politika is építhet, ez pedig segíthet a klímamodellek finomhangolásában.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos viták ráadásul a legtöbbször érzelmekkel telítettek, és sokszor a félelemkeltésre építenek. Ezzel szemben ez a tanulmány egy észszerűbb, adatközpontú megközelítést ösztönöz. A statisztikai bizonyítékokra helyezi a hangsúlyt, ezáltal hozzájárulhat ahhoz, hogy a döntéshozók megalapozottabb intézkedéseket hozzanak, és ne a pánikkeltés vezérelje őket.
Az éghajlatváltozás összetettségének leegyszerűsítése ugyanakkor mindig kétélű fegyver. Bár a kutatás fontos statisztikai alapokon nyugszik, és hangsúlyozza, hogy a felmelegedés üteme stabil, sokan úgy gondolhatják, hogy ez túlzottan leegyszerűsíti az éghajlatváltozás bonyolult folyamatait. A klímaváltozást nem csupán a globális átlaghőmérséklet alakulása mutatja meg, hanem számos más tényező, mint például a visszacsatolási mechanizmusok, a helyi időjárási különbségek és a gazdasági, társadalmi hatások.
Persze mindig veszélyes – különösen a szélsőséges „sötétzöldek” szemében – egy ilyen munka. Érvelésük szerint, ha azt állítjuk, hogy a felmelegedés üteme nem gyorsul, inkább stabil, akkor – akarva-akaratlanul – azt a benyomást kelthetik a kutatók, hogy az éghajlatváltozás talán nem is olyan nagy probléma, mint gondoltuk (ezt nem állították). Ez a gondolatmenet azonban odavezethet, hogy az emberek és a döntéshozók kevesebb figyelmet fordítanak az azonnali cselekvésre, és nem lesz meg a kellő motiváció a károsanyag-kibocsátás gyors csökkentésére. Az éghajlatváltozás kezelése viszont épp az időben meghozott lépéseken múlik – ha késlekedünk, sokkal nehezebb lesz visszafordítani a károkat –, ez azonban feltehetően így van, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a „sötétzöld” szemléletről.
Ugyanakkor maga a kutatás is elismeri, hogy az adatok értelmezésének vannak bizonyos határai. Előfordulhat például, hogy a felmelegedés gyorsulása már elindult, de az adatok még nem elég részletesek ahhoz, hogy ezt egyértelműen kimutassák.
Ez felveti azt az igazán jelentős kérdést is, hogy mennyire megbízhatók a mostani klímamodellek, és képesek-e pontosan előre jelezni, hogy mi vár ránk. Feltehetően az az igazság, hogy ahhoz, hogy jobban megértsük az éghajlatváltozás valódi ütemét, egyre részletesebb adatokra és pontosabb előrejelzésekre van szükség.
A UC Santa Cruz tanulmánya értékes betekintést nyújt abba, hogyan alakul a globális felmelegedés üteme, és azt sugallja, hogy a hőmérséklet stabilan, nem pedig gyorsulva növekszik. A kutatók munkája hasznos információkat ad a hőmérsékleti trendekről, ám nem szabad elfelejteni, hogy továbbra is nagyon oda kell figyelni az éghajlatváltozás összetett folyamataira.
(Forrás: UCSC)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Pixabay
Ismét szélsőséges időjárás okoz problémát a magyar mezőgazdaságban: szárazság van, és tavaszi fagy is pusztított a gyümölcsösökben. Mindezt tetőzi a geopolitikai feszültségek hatására kialakult általános energiaválság.
Sok termelő csökkentette a vetésterületet, de egyre többen döntenek úgy, idén már nem is vetnek.
Ezek azok a részecskék, amelyek a tüdőbe is lejuthatnak.
A kutatók szerint ha a felmelegedés folytatódik, a következő évtizedben az élelmiszerárak még gyorsabban emelkedhetnek.
Rég kaptunk ilyen dicséretet.
A klímaváltozás pénzügyi következményei durvábbak, mint hitték: csak az Egyesült Államokban a kapcsolódó károk a GDP 3 százalékát tették ki.
Az oroszok kijevi és más ukrán városokban található támadási célpontokat jelöltek ki, többek között az elnöki hivatalt is – állítja az ukrán elnök.
Donald Trump kilenc év után ismét Pekingbe látogatott, hogy Hszi Csin-pinggel tárgyaljon a feszült amerikai-kínai kapcsolatok enyhítéséről.
