Egy friss kutatás meglepő eredménye szerint bár a globális felmelegedés folytatódik, annak üteme az elmúlt évtizedekben nem gyorsult. Ez új megvilágításba helyezheti a klímaváltozás kutatását, és jól mutatja a „tudományos jóslatok” számos bizonytalansági faktorát.
Az éghajlatváltozásról szóló diskurzusokat egyre inkább a „világvége” attitűdű megnyilvánulások határozzák meg, különösen a közelmúltban tapasztalt rekordhőmérséklet-adatok, árvizek, hurrikánok és más szélsőséges időjárási események miatt. Egy új kutatás azonban, amelyet a neves Nature Communications Earth & Environment című folyóiratban a Kaliforniai Egyetem (UC Santa Cruz) tudósai publikáltak, kicsit más megvilágításba helyezi ezt a képet.
A kutatók arra jutottak, hogy bár a globális hőmérséklet folyamatosan emelkedik, a felmelegedés üteme az elmúlt ötven évben meglepően egyenletes maradt, és nem gyorsult olyan mértékben, mint ahogyan azt sokan gondolnák.
Ez az eredmény arra késztet, hogy újragondoljuk, hogyan értelmezzük a klímaváltozás folyamatait, valamint annak társadalmi és politikai következményeit.
A mai világban, ahol az éghajlatváltozást gyakran sürgős válságként kezelik, amely azonnali és radikális lépéseket igényel, ez a felmérés új szempontokat vet fel. A kutatók olyan megbízható forrásokból származó globális hőmérsékleti adatokat elemeztek, mint a NASA, valamint az NOAA, és szigorú statisztikai módszerekkel dolgoztak. Az eredménnyel tisztább képet kaphatunk a föld felmelegedésének valós folyamatáról. Ugyanakkor ez az új szemlélet bonyolultabb kérdéseket is felvet, amelyekre érdemes odafigyelni és továbbgondolni. Ezek közül talán a legnagyobb, hogy mi számít jelentős változásnak és mi nem.
Hőmérsékleti küszöbértékek: az éghajlattudomány legfontosabb mérföldkövei az iparosodás előtti szinthez képest mért 1,5 és 2 °C-os határértékek, amelyeket a párizsi megállapodás is meghatározott. A globális felmelegedés jelentős változásáról akkor beszélhetünk, ha az átlaghőmérsékletek tartósan meghaladják ezeket a küszöböket egy meghatározott időszakon keresztül. Például az IPCC és számos klímatudós azt javasolja, hogy ha a hőmérséklet 20-30 éven át egyfolytában magasabb ezeknél a határértékeknél, akkor az éghajlati viszonyok jelentős változásáról van szó. Annak meghatározásához, hogy a hőmérséklet megváltozása statisztikailag jelentős-e, a kutatók hosszú távú adatokat elemeznek és hőmérsékleti anomáliákat számítanak ki – vagyis azt, hogy a jelenlegi időjárási körülmények mennyiben térnek el a történelmi átlagoktól. A jelentős változást gyakran úgy definiálják, hogy az eltérés meghalad egy bizonyos statisztikai küszöbértéket, például egy szórást az adott időszak átlaghőmérsékletéhez képest. Ha a globális hőmérséklet több évtizeden keresztül több mint 0,2 °C-kal haladja meg a történelmi átlagot, azt már jelentős változásnak lehet tekinteni. Továbbá az sem elegendő, ha a hőmérsékletek rövid időre lépik át a kritikus küszöbértékeket, annak az időtartama is kulcsfontosságú. A párizsi megállapodás is a hosszú távú trendekre helyezi a hangsúlyt, nem pedig az átmeneti kiugrásokra. Például ha a globális hőmérséklet több éven vagy évtizeden át folyamatosan meghaladja az 1,5 °C-ot, az jelentős változásnak számít, ami komoly hatásokkal járhat a klímapolitikai döntésekre és az alkalmazkodási stratégiákra.
Mivel eléggé megosztó jelentésről van szó, állásfoglalás helyett inkább vegyük számba az adott tanulmány kapcsán a pró és kontra érveket.
A UC Santa Cruz kutatásának egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága a statisztikai elemzéshez alkalmazott szigorú módszertan. A kutatók jól bevált küszöbértékeket használtak annak meghatározására, hogy mikor beszélhetünk a felmelegedés ütemének valódi változásáról. Ez a precíz megközelítés mindenképpen hitelessé teszi az eredményeiket. Az ilyen módszertani szigor különösen fontos az éghajlattudományban, hiszen az adatértelmezés jelentősen befolyásolhatja a közvéleményt és a kormányzati döntéseket.
A tanulmány továbbá rávilágít egy lényeges pontra, ami gyakran tévesen jelenik meg a köztudatban: bár az extrém időjárási jelenségek egyre gyakoribbak és súlyosabbak, ez nem feltétlenül jelenti a globális felmelegedés ütemének felgyorsulását. Ez a különbségtétel azért fontos, mert segít elválasztani a rövid távú ingadozásokat a hosszú távú trendektől. Ezzel a kutatás lehetőséget ad árnyaltabb, pánikhangulat nélküli beszélgetésekre a felmelegedésről és annak következményeiről.
Nagy előnye az is, hogy lefekteti azokat a minimális küszöbértékeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a felmelegedés gyorsulásáról beszélhessünk. A kutatók ugyanis egy olyan keretrendszert biztosítanak, amelyre a jövőben a kutatások, a tudományos cikkek, a közvélemény és a politika is építhet, ez pedig segíthet a klímamodellek finomhangolásában.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos viták ráadásul a legtöbbször érzelmekkel telítettek, és sokszor a félelemkeltésre építenek. Ezzel szemben ez a tanulmány egy észszerűbb, adatközpontú megközelítést ösztönöz. A statisztikai bizonyítékokra helyezi a hangsúlyt, ezáltal hozzájárulhat ahhoz, hogy a döntéshozók megalapozottabb intézkedéseket hozzanak, és ne a pánikkeltés vezérelje őket.
Az éghajlatváltozás összetettségének leegyszerűsítése ugyanakkor mindig kétélű fegyver. Bár a kutatás fontos statisztikai alapokon nyugszik, és hangsúlyozza, hogy a felmelegedés üteme stabil, sokan úgy gondolhatják, hogy ez túlzottan leegyszerűsíti az éghajlatváltozás bonyolult folyamatait. A klímaváltozást nem csupán a globális átlaghőmérséklet alakulása mutatja meg, hanem számos más tényező, mint például a visszacsatolási mechanizmusok, a helyi időjárási különbségek és a gazdasági, társadalmi hatások.
Persze mindig veszélyes – különösen a szélsőséges „sötétzöldek” szemében – egy ilyen munka. Érvelésük szerint, ha azt állítjuk, hogy a felmelegedés üteme nem gyorsul, inkább stabil, akkor – akarva-akaratlanul – azt a benyomást kelthetik a kutatók, hogy az éghajlatváltozás talán nem is olyan nagy probléma, mint gondoltuk (ezt nem állították). Ez a gondolatmenet azonban odavezethet, hogy az emberek és a döntéshozók kevesebb figyelmet fordítanak az azonnali cselekvésre, és nem lesz meg a kellő motiváció a károsanyag-kibocsátás gyors csökkentésére. Az éghajlatváltozás kezelése viszont épp az időben meghozott lépéseken múlik – ha késlekedünk, sokkal nehezebb lesz visszafordítani a károkat –, ez azonban feltehetően így van, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a „sötétzöld” szemléletről.
Ugyanakkor maga a kutatás is elismeri, hogy az adatok értelmezésének vannak bizonyos határai. Előfordulhat például, hogy a felmelegedés gyorsulása már elindult, de az adatok még nem elég részletesek ahhoz, hogy ezt egyértelműen kimutassák.
Ez felveti azt az igazán jelentős kérdést is, hogy mennyire megbízhatók a mostani klímamodellek, és képesek-e pontosan előre jelezni, hogy mi vár ránk. Feltehetően az az igazság, hogy ahhoz, hogy jobban megértsük az éghajlatváltozás valódi ütemét, egyre részletesebb adatokra és pontosabb előrejelzésekre van szükség.
A UC Santa Cruz tanulmánya értékes betekintést nyújt abba, hogyan alakul a globális felmelegedés üteme, és azt sugallja, hogy a hőmérséklet stabilan, nem pedig gyorsulva növekszik. A kutatók munkája hasznos információkat ad a hőmérsékleti trendekről, ám nem szabad elfelejteni, hogy továbbra is nagyon oda kell figyelni az éghajlatváltozás összetett folyamataira.
(Forrás: UCSC)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Pixabay
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
A keddi mínusz 10-15 Celsius-fokos hideg után szerdára „csak” mínusz 7-13 fokot jósolnak Kansas Cityben, így a hideg időjárásért nem rajongó argentin zseni játéka továbbra is kérdéses.
Az előző napokhoz képest jelentősen enyhült az időjárás, napsütésre is számíthatunk.
A globális hőmérséklet-emelkedés 2024-re elérte az 1,49 fokot az iparosodás előtti szinthez képest, megközelítve a kritikus 1,5 °C-os határt – figyelmeztet a Reuters.com legfrissebb jelentése. Az óceáni áramlatok gyengülése, az extrém időjárási jelenségek gyakorisága és az ökoszisztémák növekvő stressze arra utal, hogy a klímaváltozás hatásai gyorsabban és súlyosabban bontakoznak ki, mint azt korábban előre jelezték.
A COP29 klímacsúcs évi 300 milliárd dolláros klímafinanszírozást ígér 2025-től, de a fejlődő országok által kért 1300 milliárd dollártól messze elmarad, komoly kritikákat váltva ki ezzel.
Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató szerint alapvetően más élet várhat ránk, és eljött az ideje szembenézni ezzel.
Kezd dühbe gurulni az amerikai elnök.
Hadházy Ákos valótlan állításait visszautasítjuk! – közölték.
Az egész világot felforgatják a Donald Trump által bejelentett vámtarifák és viszonossági vámok. Az Európai Unió vesztes pozícióból próbál egyezkedni az Egyesült Államokkal, és Kína is okozhat meglepetéseket. Megnéztük, hogyan is érintené Európát és benne hazánkat a tényleges vámháború.
