Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Spanyolország
21:002024. június 20.
Olaszország

Hajtóvadászat a legkeresettebb francia szökevény, La Mouche, azaz a Légy után

2024. május 31. 19:00

Több mint két héttel a rabszállító furgon elleni támadás után az eure-i mészárlásban részt vevő „narkommandó” tagjai továbbra sincsenek rendőrkézen. Ám Franciaország hihetetlen erőket mozgósított: ha az országban bujkálnak, előbb-utóbb horogra fognak akadni.

2024. május 31. 19:00
null
Pósa Tibor

A szerző a Makronóm újságírója.

Profik, ez kétségtelen. Eddig semmit sem bíztak a véletlenre: végrehajtották jól előre kiszámolt borzalmas tettüket, és egy varázsütésre eltűntek. Több mint két héttel az incarville-i (Eure) autópálya-fizető kapunál a Mohamed Amra kiszabadítására irányuló véres rajtaütés után amelyben két börtönőr meghalt, három másik pedig súlyosan megsérült a bűnözők köddé váltak.  

Nincs gyors megoldás 

A francia Nemzeti Bűnüldözési Hivatal (DNPJ) az idővel versenyezve mintegy 350 rendőrt küldött a szökevények nyomába – számolt be róla a Le Figaro napilap. „A nyomozás eredménye, amiben egy pillanatig sem kételkedem, az elkövetők letartóztatása lesz, hogy a törvényszék előtt felelhessenek tettükért” – mondta Laure Beccuau párizsi ügyész még a múlt héten a francia BFMTV-ben. 

A miniszterelnök múlt szerdán a nemzetgyűlés előtt ezt üzente a La Mouche becenévre hallgató férfinak és bűntársainak: „Meg fogunk találni és meg fogunk büntetni benneteket.” Gyors megoldásnak azonban semmi jele. Voltak házkutatások az üggyel kapcsolatban, de részleteket nem közöltek. 

A támadóknak nyilvánvalóan rengeteg információra volt szükségük a megtámadott börtönkonvoj menetrendjéről és útvonaláról. Valószínűleg olyan összejátszásból profitálhattak, amely újabb korrupciós botrányhoz vezethet. A napokban a szenátus a kábítószer-kereskedelmet vizsgáló bizottságának jelentése megerősítette, hogy „az egyik legaggasztóbb jelenség, amelyet munkája során megfigyelt, a korrupció növekedése”. A parlamenti képviselők egyenesen arról beszéltek, hogy „szinte minden információ árucikké vált, ha valaki meg akar tudni valamit, csak megfelelő összegre van szüksége, amit a kormány, úgy tűnik, még nem fogott fel”. A kábítószer-kereskedők forrásai pedig kolosszálisak – jegyezte meg cikkében a Le Figaro napilap. 

Lenyűgöző logisztika 

Ezt bizonyítja az a lenyűgöző logisztika, amelyet az a csapat alkalmazott, amelyik megtámadta a furgont, ami La Mouche-t (a beceneve Legyet jelent) visszaszállította az évreux-i börtönbe. A gyilkosok legalább három, egyenként 50 és 200 ezer euró közötti értékű autóban utaztak, amelyek közül kettőt felgyújtottak. Mindannyian támadófegyverekkel voltak felszerelve, így a börtönőröknek esélyük sem volt. A támadókkal szemben, akik maszkban és fekete ruhában voltak, ez utóbbiaknak csak „egyszerű Sig Sauer pisztoly állt rendelkezésükre” – mondta felháborodottan egy szakszervezeti képviselő. Alaposan, pontról pontra meg volt tervezve ez az akció, az igazságszolgáltatás el sem tudta képzelni, hogy ilyen könyörtelen támadással nézhet szembe. Számos szakértőben felmerült a kérdés: vajon mikortól nevezhető Franciaország narkóállamnak, mert csak azokban mindennaposak az ilyen fogolyszöktetések. 

Míg a bandák eddig bosszúhadjáratokban tizedelték egymást, ez volt az első alkalom, hogy a »narkommandók« közvetlenül közalkalmazottak ellen hajtottak végre akciót”

 – jelentette ki egy másik magas rangú köztisztviselő, aki szerint „ez már nem a kifogások és a megértés időszaka, hanem eljött a cselekvés és a semlegesítés ideje”. 

Akár burkában is 

A színfalak mögött a rendőrség módszeresen halad előre, de még nem ért célba. A hajtóvadászat határokon átnyúlóan zajlik, az Interpol a francia hatóságok kérésére „vörös értesítést” adott ki a szökevény felkutatására, amennyiben sikerülne elhagynia az országot. Ha Amra egy-két nyugodt éjszakát akar, akkor már messze jár a francia földtől, és ez adhat számára némi esélyt. 

De ez megint csak feltételezés, mivel néhány szökevényt, még a legtapasztaltabbakat is, hosszú idő után végül a saját életterében találtak meg. Ilyen volt például Rédoine Faïd, a bandita, aki számos látványos menekülést hajtott végre, ám legutoljára 2018. október 3-án reggel, három hónappal a szökése után fogták el szülővárosában, Creilben. Ez a visszaeső rabló nem habozott burka alá bújni, hogy ne ismerjék fel. Kétségtelen, hogy La Mouche és bűntársai is ezer és egy trükköt alkalmaznak, hogy elkerüljék a rendőrséget. 

A kérés 

Az idén május 7-én az évreux-i bíróságon Mohamed Amra tárgyalása véget ért, ám még egy utolsó kérést fogalmazott meg a bíróság elnökének, mielőtt visszatért volna a cellájába. A harmincéves, alacsony, zömök férfi, akit a régióban 2019-ben elkövetett betöréses lopásokért ítéltek el, a volt felesége mellett a padon ülő négyéves fia felé fordult.  

„Azt akarta, hogy megpuszilhassa, mielőtt visszaviszik a börtönbe. A meghallgatás során udvarias és együttműködő volt, ezért az elnöklő bíró beleegyezett. Szólt a rendőröknek, hogy vegyék le a bilincset, és a karjába vehette a fiát” – mondta az igazságügy jelen lévő embere. Lehet, hogy már ekkor tudta, hogy sokáig nem találkozhat majd a gyerekével? 

Aznap incidens nélkül visszavitték a cellájába, de már előzőleg a börtönigazgatóság szigorú utasításokat kapott a fogvatartottal kapcsolatban. Ebben a börtönben, ahol többnyire a rövid büntetésüket töltő fiatal bűnözők vannak, az őrök körében a roueni La Sablière kerületből származó La Mouche nagy feltűnést keltett. „Az igazgatóság arra kért minket, hogy figyeljük meg a viselkedését, és rendszeresen tegyünk jelentést. Átlagosan ötnaponta másik cellába kellett volna áthelyezni, azzal, hogy minden alkalommal egyedül foglalja el azt” – magyarázta a Le Figaro napilapnak egy forrás, aki hozzáfűzte: „De Évreux nem Baumettes, kevésbé biztonságos. Itt nincsenek őrtornyok, nincs igazi magánzárka, csak egy fegyelmi terület. Mohamed Amra felügyelete bonyolult logisztikát igényelt volna.” 

Zavaró nyugalom 

A szomszédos cellákat végigjárta a hír, hogy La Mouche Évreux-be érkezett. „Az őrök úgy érezték, hogy a kábítószer-kereskedelemben szerzett hírneve felizgatta a foglyokat, mivel a rabok mindannyian ismerték a becenevéről, anélkül, hogy találkoztak volna vele” – folytatta a forrás.  

Mohamed Amra büntetett előélete azonban – 13 elítéléssel, főleg betöréses lopásokért – nem arra utal, hogy tapasztalt kábítószer-kereskedő lenne. Mára Franciaország legkeresettebb szökevényét nem sorolták a különösen szigorúan őrzött fogvatartottak közé, akik számára a legmagasabb szintű őrizet az előirányzott. 

A fogdában egykedvű nyugalmat és közömbösséget mutatott. Semmi sem utalt arra, hogy a legnagyobb gengszterekre hajazó szökést tervezett volna. Cellájában Amra letargikus tekintettel követte a folyamatosan működő televíziót, és a megérkezésétől fogva a naponta biztosított két sétán sem vett részt. Este az ablaknál ücsörgött, és a társaival beszélgetett egy kicsit. 

„Néhányan, akik beszéltek vele, azt mondták, hogy elszánt, és hogy nem áll szándékában a börtönben maradni. Ezek azok a pletykák, amik a szökése után keringtek róla” – tette hozzá ez a forrás. Néhány nappal a meglépése előtt az éjjeliőr szokatlan mozgást hallott a cellájából, amit másnap reggel átkutattak. 

Drónok és fémfűrészek 

A börtön személyzete ekkor fedezte fel, hogy az ablakán lévő két rács közül az egyiket részben elfűrészelték. Amikor átszállították a fegyelmi osztályra, Amra nem volt hajlandó magyarázatot adni erre. Az őrök találtak nála három fekete zokniba csavart 10 centiméteres fémfűrészlapot. Akkoriban a börtönhatóságok nem merték egyértelműen kijelenteni, hogy La Mouche valóban szökést tervezett-e. Ha átmászott volna az ablakon, egymás után két falat kellett volna leküzdenie, amelyek közül az egyik 3,5, a másik 5 méter magas.  

Ehhez hasonlóan azt sem hozták kapcsolatba Amrával, aki két héttel korábban érkezett Évreux-be, amikor az őrök két egymást követő napon két, a börtön felett repülő drónt észleltek – az egyiket éjszaka, a másikat délután. Pedig a fogházban még soha nem volt példa ilyenre. „Az egyik gép beszorult a gyakorlóudvar fölé kifeszített kötelek közé, de nem szállított semmilyen csomagot. Egy használt, de jó minőségű drón volt, két kamerával” – közölte a forrás.  

Ma már mindenki csodálkozik azon a megdöbbentő felvételen, amely a hollywoodi stílusú fogolyszöktetésről készült, és amelynek során két börtönőrt hidegvérrel kivégeztek. Ehhez olyan felkészült, a tűzfegyverekkel rutinosan bánó, tudatos és elszánt banda kellett, amelyet Franciaországban eddig keveset láttunk. Erre mondják azt, hogy 

nemcsak a felkészülésben, a tervezésben, hanem a szabadítás résztvevőinek kiválasztásában és a végrehajtásban is – természetesen a maguk szempontjából – profik voltak.  

„Mohamed Amra két év alatt, attól kezdve, hogy 2022 januárjában betették a párizsi La Santé börtönbe, egyre nagyobbra nőtt – mondta a jól értesült forrás. – Ez az esemény egy hatalmas kudarc az igazságszolgáltatás és a rendőrség számára. A fickó teljesen átcsúszott a radarunk alatt. A bíróságokon lopásért és betörésért ítélték el, miközben Franciaország egyik első számú közellenségévé vált.” 

Marseille-i módszer: golyó a fejbe, majd jön a grillezés 

Amra neve egy leszámolási ügyben is felmerült, ami miatt „bűnrészesség szervezett bűnözői csoportban elkövetett emberrablásban és fogva tartásban, bűnrészesség szervezett bűnözői csoportban elkövetett gyilkosságban” vádakkal folyik ellene eljárás. 2022 júniusában egy dreux-i nő ment a rendőrségre, hogy bejelentse a férje eltűnését, aki Marseille-be utazott egy állítólagos autóügylet miatt. Eközben a tűzoltók egy férfi elszenesedett holttestét találták meg egy Kangoo csomagtartójában Rove külterületén. A koponyáján golyó ütötte seb nyomai látszottak. A rendőrök tudták, hogy a marseille-i kábítószer-kereskedők által rendszeresen használt „grillezési művelettel” van dolguk. 

A DNS-elemzés megerősítette a fiatal nő félelmeit: a holttest a férjéé volt. A török származású áldozatról ugyanis ismert volt, hogy részt vett a helyi drogkereskedelemben. „Dreux egy Párizstól nyugatra fekvő város, a kábítószer-kereskedelem igazi csomópontja” – mondta egy korábbi helyi rendőrkapitány.  

La Mouche ekkor már a Santé börtön falai mögött volt, ahol egy korábbi, 2022-ben Saint-Étienne-du-Rouvray-ban (Seine-Maritime) elkövetett gyilkossági kísérlet és zsarolás miatt emelt vádat követően bebörtönözték. „Ez egy környékbeli eset. Az üzlethez, a kábítószerhez ennek is köze volt” – közölte egy roueni igazságügyi forrás a Le Figaróval.  

Szuper erőszakos 

A bebörtönzése azonban nem zárta el a világtól, és nem akadályozta meg abban, hogy elmélyítse kapcsolatait a marseille-i „menőkkel”. Nem tántorította el az a kegyetlenség, amellyel a kábítószer-kereskedelmet délvidéken űzik. Egy rendőrségi akta „szuper erőszakosnak” és „teljesen őrültnek” írta le őt. Az OFAST, a nemzetközi kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem francia hivatala a Nyugat-India és Marseille közötti hálózatban való részvétele miatt figyelt fel rá.  

Amikor 2023 szeptemberében átszállították a marseille-i Baumettes-be, azonnal magánzárkába helyezték, ami a különösen veszélyes foglyok esetében alkalmazott intézkedés. A folyosókon is mindenki ismerte a becenevét. Ettől kezdve igazi nagyágyúvá vált a börtönközegben. Egy rendőrségi forrás a Le Figarónak elmondta, hogy valóban kapcsolatban állt a Lauriers-hálózattal, amely egy Párizs északi külvárosában található lakótelep neve. Ez az a hely, ahol a véget nem érő, kábítószerrel kapcsolatos bosszúhadjáratok sorozata zajlik.  

Amra állítólag részt vett egy 30 kilós kannabiszgyantával kapcsolatos tranzakcióban. „De nem volt nagymenő” – állította a lapnak nyilatkozó. Bár kezdett nevet szerezni magának, „nem volt nagy hal” a marseille-i nyomozók szemében sem. La Mouche nem rendelkezett olyan státusszal, mint Chat, Félix Bingui, a márciusban Marokkóban letartóztatott Yoda klán feje, vagy Nono, Nordine Achouri, aki a Castellane lakótelepet vezette, mielőtt tavaly decemberben lelőtték. 

A francia Köpcös? 

Megszületett – a mexikói drogbáró után, aki maga is számtalanszor meglépett a letartóztatásból – a francia Köpcös? Mohamed Amra felkutatására a lelépését követően kivételes erőket mozgósítottak. Az aprólékosan megtervezett szökés forgatókönyve kérdéseket vet fel: vajon a cél a kábítószer-kereskedelem egyik feltörekvő alakjának kiszabadítása volt? Vagy éppen ellenkezőleg, ahogy a szökevény ügyvédje, Hugues Vigier fogalmazott, „hogy elérhető legyen, és talán a bűnözőknek megfizessen azért, amit feltételezhetően ő maga követett el”?  

A marseille-i hálózatba való bekapcsolódási vágya nem maradt következmények nélkül. Ebben a közegben a lojalitás törékeny, és a szövetségek gyakran változnak. A déli nagyváros rendőrsége ezt a vérszomjas támadást a helyi drogbáróknak tulajdonítja. Ezt a feltételezés még bizonyították, az azonban biztos, hogy ezeknek a bűnözőknek nincs hitük és nincs törvényük. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.  

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. június 01. 12:02
Szóljanak a magyar fejvadászoknak.
Silcon
2024. június 01. 08:05
"ha valaki meg akar tudni valamit, csak megfelelő összegre van szüksége" Abból a kapitalizmusból, amit a '80-as években csodáltunk nyugaton, épp ők csináltak újra vadkapitalizmust. Íme az eredmény.
atti64
2024. június 01. 08:00
A PATKÁNYOKAT NEM SZÁLLITANI KELL HANEM HELYSZINEN KIVÉGEZNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!SZAR A PROBLÉMA MEGOLDO KÉPESSÉGETEK MAKRONY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
iphone-13
2024. június 01. 07:47
BAROM FRANCIÁK
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!